Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Végh László
VÉGH LÁSZLÓ 388 a kormány egyik szakmai tanácsa, tanácsadó szerve volt a Nemzetiségi Tanács. Az volt a feladata, hogy figyelemmel kísérje a nemzetiségi politikát, és tanácsoljon a kormánynak valamit, amit jónak lát. Ennek a tanácsadó testületnek a végrehajtó szerve volt a tanács titkársága (Sekretariát rady vlády SSR pre národnosti), amelyik azután a tanács által hozott döntéseket meg mindenféle más feladatot elvégzett. A titkárság egyúttal a kormányhivatal egyik főosztálya is volt. Munkahelyileg tehát a kormányhivatal egyik főosztályának a munkatársa lettem. 1969-ben, mikor Dobos lett a miniszter, akkor jött létre ez a nemzetiségi tanács és a titkársága, ami akkor 10-12 munkatárssal működött. Aztán ezt a 70-es évek közepétől fokozatosan leépítették. Amikor én mentem oda 1981-ben, akkor már csak 4-5 munkatárs maradt. Sziegl Ferenc, aki ismert pártpolitikai funkcionárius volt, Tolvajék leváltása után került oda. Mikor megalakult a titkárság, Tolvaj Bertalan volt a vezetője. A főmunkatársai voltak Gyönyör József és Mihály Géza. De Böszörményi és még mások, Agócs Vali is ott dolgozott. És egy teljes ukrán részlege is volt 5-6 munkatárssal. Amikor én odamentem 81-ben, akkor Tóth Géza és Mihály Géza már elment, és maradt Gyönyör, aki viszont nyugdíj előtt állt. Már nyugdíjas volt és rádolgozott pár évet, aztán 73-ban ment el nyugdíjba. Én Gyönyör Józseffel kerültem egy irodába, és vele együtt dolgoztam a hivatalban még két évig. Ennek a titkárságnak volt egy ilyen fura, bújtatott önállósága a kormányhivatalon belül, abból kifolyólag is, hogy más épületben működött, minta kormányhivatal maga.- És mit csináltatok ott?- Sok mindent csináltunk. Először is nyomon kellett követni, hogy mi van a nemzetiségi kérdés megoldásával, meg egyáltalán, hol mi történik. Mondjuk, az én területem a kultúra és főleg az iskolaügy volt. Tehát én minden újságot olvastam, mindenhovajártam, mindenhova mehettem adatot gyűjteni. Mivel a kormányhivatalból mentem, odaadták az adatokat, amit akárkinek nem adtak volna oda. Ma már ez nevetséges, mosolyogsz rajta, hogy a 70-es meg a 80-as népszámlálás eredményei alapján, hol mennyi magyar él, az nem volt egyszerű dolog, hanem azt úgy kellett kinyomozni. Kialakítottunk kapcsolatokat a statisztikai hivatalban egy-két emberrel, főosztályvezetővel a demográfiai osztályon, és mint a kormányhivatal munkatársai mentünk a vörös igazolványunkkal, és ott előkeresték az összes adatot, amire szükségünk volt. Aztán ezt mi belső kiadványként kiadtuk, hozzáférhetővé tettük. Ugyanez az iskoiaügyben is, a minisztériumról beszélek persze. Ezzel a két tárcával volt főleg kapcsolatunk, máraz én időmben, hogy így mondjam. Előtte még a tervhivatallal is jó volt a kapcsolat. A gazdasági kérdésekkel foglalkozó Mihály Géza elmenetele után a helyzet úgy alakult, hogy már nem volt annyira kívánatos, hogy ezzel a témával foglalkozzunk. Kár, mert kezdetben eléggé hangsúlyos része volt a főosztály működésének. Mi főleg iskolaüggyel, kultúrával és a nyelvkérdéssel foglalkoztunk. A belügyminisztériummal voltak kapcsolataink. Ha valami panasz jött, kivizsgáltuk. A tanács évente kétszer, maximum háromszor ülésezett. És mindig ki kellett találni programot, hogy mivel fog foglalkozni. Példának okáért, ha napirendre tűztük a nemzetiségi kérdés állapotának a megtárgyalását valamelyik járásban, kiküldtünk egy fölkérő levelet a járási szerveknek, hogy készítsék el az alapanyagot ehhez a jelentéshez. Elkészítették, fölküldték, mi azt áttanulmányoztuk, megnéztük, a saját adatainkkal hogyan egyeznek és hogyan nem, utána elmentünk a
