Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Balassa Zoltán
lett. Ez hasznos volt. Egy-két emberről időközben megtudtuk, hogy besúgó. Azokat 37 kerültük. Egyikük református lelkész volt. Egy baráti társaságot bomlasztott szét. Kezdetben a volt prágai diákok körében mozogtam, itt dolgozott az egyetemen Futó Endre, Bánó Miklós. Ők ismertettek össze Novitzky Bélával. Jöttek többen is Kassára Prágából, de ők a közéleti munkát rendszerint nem vállalták. Néhányan emigráltak. Ismeretségi köröm gyorsan tágult. Kollégáim között is sok volt a magyar. Néhány kassait pesti kapcsolataimon keresztül ismertem meg. Lukács Józsefet kell említenem, akit Orbán Árpád sumerológus révén ismertem meg, akit meghívtam Kassára előadást tartani a sumér kérdésről. Kiderült, Lukács is meghívta. így egyeztettünk és összeismerkedtünk. Vele és baráti társaságával mindennap a Carpanóban üldögéltünk. Ott üldögélt Kravec Tibor építész, aki nagyon sokat tudott a városról. Ott szivarozott a neves festőművész, Jasszusch Antal Elek nevű testvére. Délben Roskoványi Pista festőművész ült be italozni. Az akkori főpincér, Majcher Miki keresztapja Horthy Miklós volt. Szíj Rezső művészettörténész megbízott, írjam össze a felvidéki magyar képzőművészeket. Ezt a munkát el is végeztem. Számos kérdőívet küldtem szét, ezeket részben feldolgoztam, és ő ezt a kiadványaiban hasznosította. Az ő révén ismerkedtem meg Jakoby Gyula festőművésszel és Löffler Béla szobrásszal. Halálukig jártam hozzájuk hetente vagy havonta. Gyula bácsi itt lakott, nem messze tőlem, nála nagyon gyakran megfordultam. Amikor a 70-es évek közepén munkanélküli voltam - rövid ideig fűtő is voltam -, ha beállítottam Gyula bácsihoz, nem szólt semmit, elém tette az ebédet. Igyekezett nekem állást is szerezni. Itt-ott szerepeltem a magyar tévében, akkor egy csatorna volt, vagy kettő. Másnap menve az utcán, láttam az emberek szemén, no, ez az a muki, akit láttunk tegnap a tévében. Ma már ilyen nincs, mert annyi csatorna van, és a magyarok is megfogyatkoztak a városban. Az emberek jöttek a templomból a magyar misékről vagy istentiszteletekről, és a magyar beszéd jó érzéssel töltötte el az embert. Otthon vagyok. Ma már ez sincs már. Azt nem éltem meg, de mesélik, 1965-ig ha bementéi egy kassai kávéházba és nem magyarul kértél, akkor a pincér rád szólt, hogy mi bajod van. Idetelepítették a vasműt, egy nagy szocialista nagyváros építésébe fogtak, és az asszimiláció felgyorsult. Voltaképpen ugyanazt éltem meg, mint gyerekkoromban Besztercebányán. Idejöttem Kassára, és megismétlődtek a néhány évtizeddel korábbi jelenségek. Kellemetlen déjà vu érzés. Néhányszor a vasgyárba Rozsnyó felől jöttem hajnalban vonattal. A második feleségem ott lakott. A vonaton mindenki magyarul beszélt. Átmentünk a portán mindenki szlovákra váltott. Egyszer a főnököm a gyárban, aki magyar volt, megkérdezte tőlem, miért beszélünk egymással magyarul. Zavarba jöttem, mert ez számomra a világ legtermészetesebb dolga volt. Hogy jut eszébe bárkinek is ilyen abszurd kérdést föltenni? A vízművekben volt egy Szepsiből származó kolléganőm, aki magánbeszélgetés alkalmával magyarul beszélt velem, amikor szakmai kérdésekre tértünk át, szlovákra váltott. Amikor erre rákérdeztem, azt mondta, ennek így kell lennie! De miért?- A kassai magyar kulturális élet hogyan változott meg 89 után? Gondolok itt például Márai felfedezésére.- Nézd, a Márai-kultusz később jött. A kassai antikváriumban mindig számos Márai-kötetet lehetett vásárolni. Neveltetésem folytán a családi házból ismertem BALASSA ZOLTÁN
