Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szép Attila
SZÉP ATTILA 374 főiskolás társaság, meg ilyen meg olyan, s tényleg, kezdettől fogva, nem másképpen, de névben túlléptünk ezen az állapoton, s behatároltuk magunkat. Hogy ez diákszövetség, amelyik magyar diákszövetség, magyar diákokat tömörít. Ez elég jelentős elhatározás volt hat-hét nappal 18-a után, ahol még csak központok voltak, koordinációs központok, meg bizottságok. Voltak egyeztetések egész végig, nagyon sokszor én magam voltam Prágában, a pontos kérdéseket, hogy miről beszéltünk, nem tudom, de nemigen egyeztünk meg, gyakran nem egyeztünk meg, hogy milyen formáját találjuk meg ennek, hogy mi legyen a formája. De igazából ezek az egyeztetések akkor gyorsultak fel, amikor próbáltuk tényleg megszervezni a Diákszövetséget, tehát az alapszabályt megalkotni, valami struktúrát alkotni, és hozzá az alapszabály, amikor be lett jegyezve az alapszabály, amikor elfogadták, mondjuk előtte is, akkor én magam, emlékszem, hogy - mondjuk az alapszabály az egy külön probléma. Lezárva most azt a részt, hogy azok a dokumentumok, azokban részt vettem, ott voltam, amikor írtuk, Jóska biztosan többet írt, ők aktívabbak voltak. Többen voltunk ott, nagyon sokan voltunk ott - ezt azt jelenti, hogy hetennyolcan, mozgás volt állandóan. De ez egy belső kör volt, akik ismerték egymást, jött valaki ezzel-azzal, de többnyire azért egy-két ember fogalmazta, adta neki a végső formát, a gerincét, és a többiek csak kisegítették, vagy éppen csak ott lebzseltek. Az alapszabály, az egy konkrétabb dolog volt. Akkor kezdtünk erre komolyan gondolni, amikor elkezdődtek a tárgyalások, pontosabban a kerékasztalok a SZISZ- vagyon felosztásáról. No és onnan minket mindig ki akartak dobni. Mert elkezdték követelni, hogy hány tagja van, kinek milyen súlya legyen taglétszám szerint, elkezdték az osztályozást ugye, a kiszorítósdit, ahogy ismered.. Egyik feltétel, hogy ott legyél a SZISZ-vagyon felosztásánál, az volt, hogy az érintett szervezet be legyen jegyezve. Szilárdnak mondtam, hogy be kell jegyezni, s akkor hogy menjek el a belügyminisztériumba. Ezt rám bízták. Ja, és hogy miért kerültem én oda - lehet, hogy valakit megsértek, de mondjuk akkoriban az volt az egyik feltétel, hogy ki tud szlovákul beszélni, érted. És nem volt olyan rengeteg ember a Magyar Diákszövetségben, aki kapásból tudott szlovákul beszélni, és a Szilárd járt oda többnyire, meg én. Más nem is járt oda, csak ketten voltunk ott. Fölváltva, vagy külön-külön, de a szlováktudás az meghatározó volt. És azt meg kellett csinálni, jól van, de hát fogalmunk nem volt, hogy mi kell hozzá. Hát mi kell hozzá, mondták, hogy be kell jegyeztetni, valami dokumentum meg ilyen kell hozzá. Jól van, fogtam a nyilatkozatainkat meg ezeket, és felültem az 54-esre, táska, minden, ez a belügyminisztérium. Hát nem gond az, megkeressük, néztem, nagy épület. Bementem, beengedtek, akkor ez még olyan időszak volt, hogy bemehettél. S mondtam, hogy mi járatban vagyok, a rendőr meg elküldött egy illetékes elvtárshoz. Bajszos manus volt, néha még látom a városban őt, már most a nevét nem tudom, valami ilyen, furcsa, magyaros neve volt, meg ilyen magyaros képe is volt neki. Meghívott az irodájába, kaptam kávét, leültetett, minden, s mondom, hogy jöttem bejegyezni. És kinyitom neki a dokumentumokat, és rettentő tisztelettudó volt, s mondta, hogy hát fiatalember, ez nem egészen úgy van. S akkor elmondta, hogy mi az, hogy alapszabály. (...) Hát, jól van. Elmentem, Szilárd, mondom, baj van. Mondom, ez így nem fog menni, kérték az alapszabályt. Azt mondja a Szilárd, hogy keményebben kell, hogy ez nem munka, hogy Zuzana Mistríkováékat bejegyezték, hogy őnekik sem volt más. Mondom, Szilárd, ez nem így van ám, hogy kell az alapszabály, és hogy sok mindennek benne köll lenni. Hát, jól van. A lényeg az, hogy a
