Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Balassa Zoltán

BALASSA ZOLTÁN

36 ismertük egymást, mert közös barátsági esteket tartottunk a ruszinokkal, illetve ukránokkal. Konferáltam is ilyen alkalmakkor. így némi bizalom is létezett, hiszen tudták, hogy ki kicsoda. Nekik az volt a legnagyobb fájdalmuk, hogy a csoportjaik szépen profitáltak abból, hogy a szovjet hadsereg „ideiglenesen" itt állomásozó alakulatainak adtak kultúrműsort. A fellépésekért pénzt kaptak. A megszálló hadsereg távozása után hirtelen elapadt ez a pénzforrás. Viszont az iskolákban megszűnt az orosz nyelv oktatása, így az azbuka ismerete is, ami nagyon az asszimiláció felé taszítja őket.

Mindezen okoknál fogva sem lett semmi a magyarok és ruszinok, illetve ukránok gyümölcsöző együttműködéséből. Pedig számarányukkal segíthették volna a kisebbségi ügyek rendezését. De hát a mindenkori hatalomnak egyáltalán nem állt érdekében a kisebbségek összefogása. A propaganda azt sugallta, nem kell a magyarokkal együttműködni, mert a mi szavazatainkkal juttatjuk be őket, és nekünk nem lesz képviseletünk. A magyarok meg a mi érdekeinket nem fogják képviselni. Nem akarták látni, hogy egy hajón evezünk. Amit mi a magunk számára kiharcolunk, az nekik is jól jön. Nem láttam politikai koncepciót. Nem is mertek nagyon mozogni, és az önkormányzatisággondolatához mindmáig nem jutottak el. Nem hallok semmilyen hangot, hogy valamit szeretnének elérni. A képhez hozzátartozik az is, hogy Ukrajna nem nagyon tudja őket segíteni. Talán nem is akarja, hogy Kárpátalján a magyarok vagy az oroszok ezt ne használhassák ki. Eperjesen van egy konzulátus, de onnan inkább csak erkölcsi, mint anyagi támogatást kapnak. Ukrajna sorsa és gazdasági helyzete is bizonytalan. A vízumkényszer is nehezítette a kapcsolattartást. Egyesek úgy vélekedtek, ha ruszinoknak tartják magukat, Ukrajna nem fogja támogatni őket. Ezért jobb ukránnak jelentkezni, mert akkor a hátuk mögött állhat egy védőhatalom.- Én azt tapasztaltam korábban is, de azóta is folyamatosan, hogy a magyarok Kassán eléggé megosztottak. Vannak az úgynevezett ősmagyarok, és vannak a betelepültek. Mennyire volt ez érzékelhető abban az időszakban?- Ez egy érdekes kérdés. Amikor a titkosszolgálat rám szállt, azt mondták, maga sokat mozog a kassai magyar körökben, hozhat nekünk információkat. Erre nem mondtam semmit. Engem a kassaiak valahogy befogadtak. Ebben közrejátszott a nevem és az, hogy mérnök vagyok. Jó családból származik, mondogatták. Igaz, amikor egy időben a Thália egyik színésznőjének udvaroltam, a kassaiak azt mondták, jó, jó rendes gyerek ez a Balassa, de miért nem kassai lányt választott magának? Viszont voltak olyan zártkörű társaságok, amelyekbe én soha nem jutottam be. Hallottam róluk, de ezek nem jártak Csemadok-rendezvényre meg sehová sem. Arisztokratikusan elkülönültek és magukba zárkóztak. Azután zömmel kihaltak. Volt egy sznob, elzárkózó társaság, de arról nem sokat tudok mondani. Ezekről nem is esett szó más társaságokban. Ismertem egy-két ilyen úriasszonyt. Egyik a lányával sétált a Fő utcán. Testbeszédükkel jelezték, mi vagyunk a valakik. De másoknál ezt nem tapasztaltam.

Sokszor hallok olyan embereket magyarul beszélni Kassán, akik soha semmilyen rendezvényen nem voltak. Elég nekik a családi vagy baráti kör, és kész. Azon kívül ők sehol nem nyilvánultak meg. Ezeket talán úgy lehetne jellemezni, hogy a történelmen kívül élő emberek csoportjába tartoznak.

Amikor Kassára települtem 1972-ben, Kolár Péterrel ültem le, hogy mondja el nekem, ki kicsoda Kassán. Mert őt ismertem már a NYIT-ekről. Péter nagyon korrektül, inkább pozitívumokat kiemelve mindenkiről elmondta, amit nagyjából tudni kel-