Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szarka László
SZARKA LÁSZLÓ 360- Igen, de mégis Gyulát találták inkább alkalmasnak, hogy ő legyen a jogvédők idősebb garnitúrájából a miniszterelnök-helyettes. És akkor Gyula eltűnt vagy három napra, és nem lehet tudni, hogy hova. És azóta se tudjuk, hogy hol volt. Én legalábbis nem tudom, sokszor megkérdeztem tőle, ő meg viccesen, tréfásan kitért a válasz elől. A lényeg, hogy nem lett belőle sem nemzetiségi miniszter, sem miniszterelnök-helyettes. Helyette Varga Sanyit nevezték ki miniszterelnök-helyettesnek. Akkor mi már nagyon sok mindent tudni véltünk az új elit belső viszonyairól. Az a korábbi egység már bomlani kezdett, és a magyar pártszerveződések előzményeivel együtt eléggé megoszlott a mi társaságunk is. Szerencsére én magyarországiként ezekből a belső vitákból eleve kimaradtam. És hát mindezzel együtt Sanyi nagyon fontos volt nekünk, mert miniszterelnök-helyettes lett a barátunk. Tehát volt egy közvetlen kapcsolat az új hatalomhoz, és a másik oldalon meg a magyar kormányban bent volt Glatz Ferenc, aki Sanyival szintén jó kapcsolatban volt. Glatz miniszterként elhozott magával Pozsonyba, amikor átjött egy tárgyalásra. S természetesen Sanyival is tárgyalt, és persze mindenben megegyeztek. Aztán viszont valamelyik másik kormánytagnál, azt hiszem, az oktatási miniszter Kováénál voltunk, és Glatz Feri elmondta, hogy szerinte úgy kell megoldani a szlovákiai magyar kisebbségi kérdést, hogy ahol a szlovák fél nem tud segíteni, ott engedje, hogy Magyarország segítsen, meg ők maguk is segítsenek a magyarországi szlovákoknak. És hogy e tekintetben ő ösztöndíjakat hoz, meg javaslatokat hoz, meg programokat, közös programokat. Akkor ott viszont már kiderült, hogy ezekre a javaslatokra, erre az alapelvre nincs igazán fogadókészség. A szlovák delegációban ott volt Matúš Kučera, egykori tanárom, aki azonban éppen ekkortájt hangszerelte át magát a nemzeti oldalra...- Pestről hogyan látszottak az itteni dolog?- Engem alapvetően befolyásoltak a Duray-narratívák. Tehát például az a történet, hogy ő ott várakozik a kormányalakításról folyó értekezleten az előszobában Prágában, és akkor az a döntés születik, hogy ő nem elfogadható. Emlékszem egy későbbi prágai Calfa-születésnapra, ahol ezt a történetet elmesélték részletesen. Tehát ott akkor, 1989 decemberében a kormányalakítási tárgyalásokon nem volt vele szemben fogadókészség, mint kiderült, a föderációs kormányzati szinten a nemzetiségi ügyet valójában nem akarták kezelni. Számomra ez egy kicsit ugyanaz a történet volt, amit Némcová lakásán, illetve a magyar-csehszlovák ellenzéki egyeztetésben is megtapasztaltam: a csehek nem beszélnek a szlovákiai magyar kérdésről, mert az a szlovákok belügye, a szlovákok meg vagy elzárkóznak, vagy tényleg úgy gondolják, hogy ez az ő kizárólagos belügyük. Az a tény viszont, hogy az FMK olyan sikeres volt, az meg a másik oldalon számomra azt mutatta, hogy lehet, hogy taktikai hibák sorát követték el azok, akik, köztük én is, úgy gondolták, úgy gondoltuk, hogy azonnal le kell tenni a teljes kisebbségi törvényt meg a tízparancsolatot, és csakis a legteljesebb jogegyenlőség alapján szabad megegyezni. Számomra nagyon rokonszenves volt az az őrült hangulat, ami ott, a Mozart-házban volt, amit kétszer-háromszor éltem meg például a Nap szerkesztőségében. Amit korábban senki sem remélt, az most ott volt kéznyújtásra: tárgyalni, egyeztetni lehetett a legfelső szinteken. Ott mindenki mindenkivel folyamatos interakcióban volt. Az viszont már nem az a csoport volt, amelyikkel én korábban sűrű kapcsolatban álltam. Jó viszonyban voltam és vagyok ma is mindegyikükkel, de az egy másik
