Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szarka László
logika volt. Én is úgy gondoltam, hogy tiszta lappal kell elindulni a történetben. Az, hogy az FMK-nak sikerült az autonómiáról meg a közös kormányzásról egy közös nyilatkozatot elfogadnia, az szerintem minden kisebbségi politikai csoport vágya. Eljutni egy többségi reprezentációval egy ilyen nyilatkozatig, az egy igazi csúcsteljesítmény. Úgy gondolom, hogy akkor ott az FMK képes volt megcsinálni azt, amit tulajdonképpen minden előző szlovákiai magyar generáció megszeretett volna csinálni. Hogy ennek aztán nem lett érdemi folytatása, az már egy másik kérdés.- Te aztán hosszú éveken keresztül mint az MTA-ban dolgozó ember, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója egy ilyen külső mentora voltál az itteni tudományosságnak, kultúrának, szellemi életnek. Az utóbbi egy-két évben pedig gyakorlatilag hazaköltöztél és most már innen csinálod ugyanazt. Melyik a könnyebb szerinted?- Azt érzékelem, hogy ha az ember tudja, mit szeretne csinálni, megtudja, hogy mi lenne az ideális, és tudja, hogy azt úgysem lehet rövid időn belül megvalósítani, de ahhoz folyamatosan közelíteni kell, konkrét lépéseket kell tenni, akkor azt gondolom, hogy ez a szerep az én igazi szerepem. Mert itt nagyon sok minden hiányzik ahhoz, hogy legalább olyan mértékben rendezett társadalom és közösség legyünk, mint az erdélyi. S ehhez persze otthonról, Magyarországról is nagyon sok mindent meg lehetett fogalmazni, meg lehetett tervezni, lehetett álmodozni, sok mindent lehetett tenni annak érdekében, hogy ez a kérdés folyamatosan napirenden legyen. Hogy az álmodozó magyarországiakat meg a tudatlan magyarországiakat, az egynyelvű magyarországiakat valamilyen formában befolyásold, akik nyitottak az itteni dolgok megértésére a maguk bonyolultságában, s ne csak rajongjanak. És a felelős Magyarország, a minőségi Magyarország nagyon nagy része nyitott arra, hogy a reális Kárpát-medencét lássa, ne pedig az elképzelt vagy éppen a 63 vármegyés magyar világot. Azt gondolom, azt remélem, hogy vagyunk sok százan, sok ezren, akik ezt a penzumot, ezt a feladatot tisztességgel teljesítettük. Más kérdés, hogy sokszor bennünket is besoroltak az átjött és a hivatalokért ácsingózók körébe. Magyarország tud nagyon befogadó és nagyon elutasító lenni az áttelepültek irányában. Én majdnem mindig ezt a befogadó országot láttam, éreztem. Sok ezren sok hasznosat tettünk azért, hogy Magyarország lényeglátó legyen. Hogy reális képet tudjon alkotni magának a kisebbségi magyar ügyekről. Mindenkinek el kell mondania azt, amit meggyőződéssel, bizonyíthatóan tud és gondol, annál se kevesebbet, se többet. Tehát fontos, hogy ne éljen vissza senki azzal a tudással, amire az ember a maga szakmai eszközeivel szert tesz. De itt nagyjából vége a mi lehetőségeinknek. Ha a politikának szüksége van erre a tudásra, használja, ha nem, akkor is el kell mondanunk, amit fontosnak tartunk. Mindennek közvetlen hatása a szlovákiai magyar valóságra kevés. Biztosan másképp is lehetett volna csinálni a „határon túli magyar politikát”, de sajnos sokszor meglehetősen eszköztelen és ellentmondásos Magyarországnak ez a nemzetpolitikai aktivitása. Amit viszont itthon lehet elvégezni, azt tényleg nem lehet máshol csinálni. S ebben Popély Gyulának ma már teljes mértékben igazat kell adnom. Ő, mikor átmentem Magyarországra, azt mondta, vannak dolgok, amit sehol máshol nem lehet jól tenni, csakis itthon. És amit mi most itthon, Komáromban az egyetemen a tanárképző karon, a tanárképzésben megpróbálhatunk, az tulajdonképpen ezt a felismerést igazolja. Legalább három dolgot csak itt lehet megtenni. Nagyon fontos, hogy abban a 361 SZARKA LÁSZLÓ
