Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Mihályi Molnár László
és gátlástalanul. De ez egy ilyen eufórikus időszak volt. És ott ujjongtunk, és néhányszor én is megkönnyeztem a csehszlovák himnuszt. Talán se azelőtt, se utána, soha máskor, de akkor valóban úgy éreztük, hogy sikerül valamit elérni. Sajnos rövid időn belül kiderült, hogy mint minden forradalom, ez is felfalja a saját gyermekeit. Ez is kicsit kisiklott. Ma is azt mondom, hogy nem kellett volna annyira humanistáknak lenni a korábbi rendszer híveivel szemben, vagy legalábbis öt évre el kellett volna őket tiltani a közügyektől. A nagygyűlések után este mindig összejöttünk. Késő estig, éjszakákig tartottak ezek a megbeszélések a zöldek irodájában a kultúrház alatt. Mindenki részt vehetett rajtuk. Aki oda bejött, az úgymond szavazott is. Zsolner Ákost bíztuk meg, hogy ő legyen a szóvivője, képviselője ennek a csoportosulásnak, amely szervezi a változások irányába a dolgokat. Elfogadtunk egy alapelvet, s azzal indultunk a városházára tárgyalni. Az első alapvető kérésünk, követelésünk az volt, hogy át kell alakítani a városi testületet. A javaslat úgy hangzott, hogy a testületnek lényegében a felét ki kell cserélni kooptálással. Tudtuk, ha több mint a felét akarnánk kicserélni, akkor a fennálló jogrend szerint választásokat kellene kiírni. Ez volt az egyik alapelv. Aztán hogy a város működőképessége megmaradjon, mindenben ellenőrizhetővé kell tenni a rendszert, a pénzügyi kérdésektől kezdve a különféle intézkedésig. Állandó telefonkapcsolatban voltunk a kassai Polgári Fórum szervezetével. Jártunk az ő kerékasztalaikra. Pozsonyból egy külön vonattal eljöttek egyszer a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomból is hozzánk. A romániai események elején, ez ugye valamikor december 19-e, 20-a táján volt, már kezdett kristályosodni, hogy olyan kérdésben, mint például a nemzetiség nyelvhasználata, jogai, megoszlanak a vélemények. Volt, aki azt mondta, minden úgy jó, ahogy van. Mi pedig az alapvető jogainkat akartuk beiktatni. Ez azt jelentette, ami itt, a városban addig nem történt meg, hogy ezeken a nyilvános fórumokon mindenki szabadon használta az anyanyelvét és megfelelő esetben tolmácsot kapott. Az első nap például minden felszólalást, amelyik magyarul hangzott el, én fordítottam szinte szinkronban a közönségnek. December vége felé volt egy provokáció. Valószínűleg az államrendőrség indította el, hogy éket verjen a magyarok és a szlovákok közé. Volt egy autonómiafelhívás, hogy állítólag a magyarok ezt követelik. Nem azt mondom, hogy irreális követelés volt, de abban a helyzetben egyetlen magyar tömörülés sem követelt ilyet, mert tudtuk, hogy ez megbontotta volna azt a szövetséget, ami szükséges volt a rendszer lebontásához. December 20-án Máté Lászlóval voltam Pozsonyban. Akkor ismerkedtem meg Pukkai Lászlóval, aki később az elnök is lett, és ott dőlt el, hogy január elején egy országos összejövetel lesz, ami talán 13-án meg is valósult Nyitrán, és meg is alakult a Magyar Pedagógus Szövetség. Itt dőlt el, hogy a Csemadok támogatást is tud nyújtani szövetség munkájához a szervezésben. Ekkor bementem az FMK székházába is, egyrészt azért, mert vittem anyagokat, írásokat a Napnak. Azt hiszem, éppen aznap volt arról szó, hogy a Madách Kiadóban is főszerkesztőváltás lesz, és úgy emlékszem, éppen Fazekas Józsit választották meg főszerkesztőnek, aki egyetemista korunkban hosszú ideig a szobatársam volt az internátuson, illetve feketén lakott nálam, mert nem adta be a szobakérvényét. Itt találkoztam akkor Szigetivel, Somos Péterrel, Tóth Karcsival. Hétvégén összejövetel volt Kassán, hogy létre kell hozni egy magyar szövetséget. Kell egy magyar néppárt vagy egy nemzetiségi pártszövetség. De ahhoz a ruszi-327 NI 00< < X
