Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Mihályi Molnár László

lomtörténészt említeném, vagy Sebő Ferencéket. Később Dinnyés Jóska hozta a híreket meg a dalokat. Ezek voltak a kapcsolatok.

A JAlK-ban egyébként, azt hiszem, 1973-tól voltam elnök. A tanulmányaim miatt néha át kellett adni az elnökséget, de aztán fél év múlva, mikor kezdett dögledezni a klub, megint kézbe kellett venni. Szóval voltunk néhányan, akik keményebben részt vettünk benne, egy időben Szarka Laci, aztán Bába Iván, aki a tanulmányai befejezése után egy rövid időre visszajött Pestről, majd a felesége nem kapott állást, és visszament Pestre. (...)

Amikor eljöttem Pozsonyból, 1978-1979-ben, talán Molnár Imrére testáltam a klubot, hogy próbálja folytatni. Elég jól sikerült neki. Ő körülötte megint egy újabb csoportosulás jött létre. Csak aztán az akkori viszonyokhoz képest talán túl meredeken ment neki a dolgoknak, és hamar felhívta magára a hatóságok figyelmét, és lehetetlenné tették. Sokszor nem kapta meg a leveleimet, vagy két hónap múlva, a borítékot széttépve postázták neki. Ekkor már kezdtek gyanússá válni a dolgok, hogy itt azért szigorúbb megfigyelés alatt állunk, mint kellene. Jelezte ezt azt is például, hogy mikor Duray Miklósl978-ban még fönt, a vasútállomás fölött lakott az Alagútsoron, ahogy kijöttem tőle, többször is követtek. Megfigyelés alatt tartották őt, és azt hiszem, hogy néhány írót is.

Emlékszem, az első döbbenet akkor ért bennünket, amikor 1973-ban a klubosok a Csemadoknak is besegítettek. Akkor cserélték ki a Csemadok-igazolványokat, és a klubosok írták ki az új könyvecskéket. A kis barna könyvecskét zöldre váltották. Körülbelül 750 tagja volt Pozsony óvárosban a Csemadoknak, és mi kiírtuk Dobos László, Szabó Rezső, Duray Miklós tagkönyvét is. Ők is ehhez az alapszervezethez tartoztak abban az időben. Csodák csodájára, mikor kiosztásra kerültek a tagkönyvek, a Csemadok helyi szervezetének bezárt szekrényéből eltűntek ezek az igazolványok. Később megtudtuk, hogy Lőrincz Gyula utasítására a Csemadok alkalmazottai vitték el őket, és Durayékat egyszerűen törölték a Csemadokból. Ez döbbentett rá minket arra, hogy valami nagyon nincs rendben a Csemadok körül és az országban. És ez valahogy nagyon összekovácsolta a társaságot. Ezekkel fogunk együttműködni?! Soha nem is szerettük azokat, akik parancsolgatnak.

Kezdtünk kiszorulni a Csemadok épületéből. Ekkoriban, úgy emlékszem, a Tátra szálló kistermében jöttünk össze, mert a Szarka Laci egyik osztálytársa ott volt főpincér. Majd átmentünk az Olympia kávéházba, ahol szintén volt egy oldalsó terem, ahova körülbelül százan beférhettünk. Mindenki letett plusz egy koronát, s így volt száz korona a pincérnek, hogy az ott bennünket megtűrjön. Itt aztán komoly előadásokat lehetett tartani.- Egyetemi tanulmányaid befejezése után hogyan folytatódott ez a történet?- Befejeztem a tanulmányaimat, megnősültem. A Bodrogközbe, Perbenyíkre kerültem a feleségem révén, majd Nagykaposon laktunk, ott kaptunk lakást. Népművelőként dolgoztam. Az összes magyar rendezvényt, az összes magyar feladatot rám bízták, de hivatalosan leginkább mindenféle agitációs jelszószámlálás meg hasonló feladataim lettek volna. Biciklin, busszal, gyalog bejártam, megismertem a vidéket. Sok helyen siránkoztak, hogy nem megy a felnőtt színjátszás, hogy az utolsó színjátszó csoport is megszűnt. Én úgy gondoltam, hogy a felnőttek helyett az iskolásokon keresztül kell a színjátszást újraindítani. Magam a Vox Humana irodalmi színpadot keltettem újra életre, amit még Tolvaj Bertalan alapí-321

V1IHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ