Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Liszka József
LISZKA JÓZSEF 302 emelő érzés volt. Ja, és az első kopjafát, azt én terveztem. Nagyon ellene voltam egyébként, ezt hozzá kell hogy tegyem. Azt hiszem Varga Béla volt az egyik fő-fő szószólója annak, hogy kopjafát kell emlékül állítani. Logikailag viszont nem értettem, hogy egy most virágba szökő kezdeményezés, ugye, a művelődési tábor első állomása, amiből várhatóan sok lesz majd, hogy rögtön sírjellel állítsunk neki emléket. Azt a végén, például az emberi élet végén szokás állítani. Aztán mondtam, ne hívjuk kopjafának, hívjuk emlékoszlopnak, hogy ne utaljon sírjelre. De nem tudtam meggyőzni őket. És akkor székely kopjafáztak folyamatosan. Én viszont már akkor foglalkoztam a témával, a szakdolgozatomat a Vág és Garam közti terület temetőinek a néprajzáról írtam. És akkor még Fámádon volt egy csomó fejfa, ilyen faragott, kicsit hasonlítottak a székely kopjafához, csillagos, tulipános díszes oszlopok voltak. Azok nekem már akkor mind le voltak rajzolva. Bennem voltak, hogy néznek ki. És akkor mondtam, legalább már hazai motívumokat csináljunk. És egy kvázi farnadi fejfa motívumkincséből megrajzoltam egy emlékoszlopot. Aztán persze a faragók is kezdők voltak, igen satnya, görbe fát találtak, amiből ki lett faragva. Igen, és ráadásul rovásírással belevésték, azt hiszem, Tóth Laci ötletét, a Vagyunk szót, hogy „üzenjQnk vele a hatalomnak”. Az már senkiben nem merül föl, hogy ha mi nem tudjuk elolvasni a rovásírás-jeleket, ott Püspöki Nagy Péter mondta meg, hogy mit kell belevésni, akkor vélhetően a „hatalomhoz” sem jut majd el az „üzenetünk”. Aztán már egyre profibb módon csinálták a következő években ezeket a kopjafákat. Mikor abbamaradtak a táborok, ezeket széthordták. Katona Pista néhányat megmentett, Martoson vannak. De egy csomó el is pusztult. A legelső biztos nincs meg.- Te gyakorlatilag ismertél mindenkit, elolvastál mindent és hazajöttél. Hova mentél?- Még valamit a pesti évekhez, ami lényeges. Tulajdonképpen én hülye gyerek voltam bizonyos szempontból, mert ott voltam öt évig Pesten, és nem ismerkedtem meg a szakmában gyakorlatilag senkivel. Kivéve a tanáraimat. Kosa Laci talán az egyetlen, aki nem tanított, s akivel összeismerkedtem. Talán kétszer beszéltem vele az öt év alatt. Nem ismerkedtem meg a szakmával. Később aztán nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki a magyarországi kollégákkal, miután hazajöttem, de azt mind úgy, hogy írtam levelet, hogy én Liszka József vagyok, az érsekújvári múzeumban dolgozom régészként, de tulajdonképpen inkább néprajzos vagyok, ilyen és ilyen problémám van. Tehát Gunda Bélától kezdve Balassa Ivánig bárkinek írtam, válaszoltak is. Tehát a magyarországi kapcsolataimat 1980 után alakítottam ki.- Hazajöttél, elmentél az érsekújvári múzeumba dolgozni.- Amikor hazajöttem, a szocialista tervgazdálkodás jegyében nem volt néprajzos állás. Viszont régész állás volt Újvárban. Tehát az újvári múzeumba kerültem régésznek, tíz évig azt is csináltam, ásatásokat is végeztem. Akkor írtam a kisdoktorimat, olyan feltételekkel, hogy az akkori főnököm aláíratta velem, hogy a munkaidőm rovására nem fog menni. Úgyhogy teljesen szabadidőmben kellett ezt csinálni, merthogy az néprajzi téma volt.- És hol csináltad?
