Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Liszka József
lediktálta az egész irodalomanyagot. Az első két órát leszámítva az osztály kilenc- 295 ven százaléka ezt nem írta. Mert volt egy-két szorgalmas csaj, akik lesokszorosították vagy valamilyen úton-módon indigóval írták, vagy hogyan. Mi, többiek meg mindent elkövettünk, kártyáztunk a hátsó padokban, vagy cirill betűkkel írtuk a magyar szöveget, hogy valami érdekeset vigyünk a munkába. Egyszóval borzalmasan unalmasak voltak a magyar órák. Ennek ellenére nem tudta megutáltatni velem az irodalmat, de hát attól tartok, az osztály többi tagjánál ezt sikeresen elérte. Meg biztosan nem szerettette senkivel.- A családban mennyire volt szó arról, hogy magyarnak lenni Szlovákiában, meg egyáltalán ilyen közéleti kérdésekről?- Gyakorlatilag semennyire. Az, hogy magyarok vagyunk, természetes volt, természetes közeg volt. Köbölkúton mindenki magyar volt. Emlékszem rá, gyerekkoromban valahogy úgy képzeltem el, hogy a szlovák az valami modern jelenség, és csak a fiatalok körében dívik. A szlovák iskola ott volt a mi iskolánk mellett, ott is magyarul kiabáltak a gyerekek, tehát mindegy volt ebből a szempontból. De emlékszem egy nagy rácsodálkozásomra. Vonattal utaztunk Peredre a nagyszüleimhez, és két öregasszony beszélgetett a vonatban szlovákul. És én sehogy sem értettem, hogy hogyan tanultak meg ezek idős korukban szlovákul, honnan tudnak szlovákul? Úgy gondoltam, hogy az öregek azok csak magyarul tudhatnak. Egy televíziót tudtunk nézni, a Budapestet, a Kossuth Rádió szólt csak, olykor a Petőfi, kicsit később a Szabad Európa, mikor Cseke László műsorát hallgattam már gimnazista koromban, de a magyarságunk mint olyan, nem volt kérdés, tehát nem kellett ezt még külön nevelni belénk. Egyébként apám párttag volt. Belépett a pártba még valamikor legénykorában. Beszervezték, gondolom még 1948 körül. De ennyi volt, fizette a tagsági díjat, és kész. Egyszer gimnazista koromban, nem emlékszem már, hogy mi volt a téma, min vitatkoztunk, de tudom, hogy a gimnáziumból hoztam valami hivatalos szöveget. Valamelyik tanárom beszélhetett rá, és engem meggyőzött valaminek a hivatalos verziójáról, tehát kommunista megfogalmazású verziójáról valamilyen jelenség megmagyarázásának, és otthon azon vitatkoztunk. Apám meg az ellenkezőjét képviselte. Tehát a párttag ellenzéki álláspontot képviselt, aztán a végén anyám leintette, hogy jól van, hagyd rá a gyerekre. Nem voltak közéleti emberek, nem voltak társadalmilag aktívak a szüleim.- A régészet mint életpálya, hogyan jutott az eszedbe?- Úgy, hogy mint mondtam, sokat olvastam. Zamarovskýtól olvastam a Trója felfedezését, ami teljesen megfogott. Schliemann-nak már a személye is! Sok nyelvet tudó ember, aki felfedezte gyerekkori álmainak várát, Tróját, még ha később kiderült is, hogy nem is biztos, hogy azt fedezte fel. Tehát ez egy nagy dolog volt. És akkor elkezdtem hasonló témájú könyveket kérni, kapni és olvasni is, kölcsönözni is. Minden alkalomkor, névnap, születésnap, karácsony, minden rokontól, mindig könyvet kértem és azt is kaptam. Tulajdonképpen egész szép kis könyvtár gyűlt össze gimnazista koromra. Be voltam iratkozva a községi könyvtárba, és onnan is kölcsönöztem könyveket, gimnazista koromban pedig az újvári múzeumi könyvtárba jártam. Szóval valamikor hatodikos-hetedikes koromban én már úgy gondoltam, bár nem mertem senkinek aszor vMzsn /
