Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
karát, az egy nagyon jó és nagyon tökéletes elképzelés volt, amely nagyon előre tudta volna vinni a szlovákiai magyar felsőoktatást. Ez igen nagy politikai hiba volt. A kar létrehozásának a megtámogatására létrehoztunk egy előkészítő bizottságot a kisebbségek képviselőiből. Sajtótájékoztatókat is tartottunk az 1993-as évben. Amikor megtudták a nagykövetségek képviseletei, hogy milyen mozgás folyik itt a kisebbségi oktatásban, meghívtak engemet a német nagykövetségre, hogy tájékoztassam őket a nemzetiségi kultúra karáról. Én a nagykövetségnek jeleztem, hogy nagyon szívesen, és hogy elvihetem-e magammal a német kisebbség képviselőjét. Sobek professzor úrral mentem el, aki a német kisebbséget képviselte az előkészítő bizottságunkban, és nem nekem kellett elmondanom a nagykövetségen, hanem a német kisebbség képviselője, Sobek professzor mondta el a nemzetiségi kultúra karának a koncepcióját. A nagykövetség magas rangú titkára búcsúzásunkkor azt mondta, hogy ez egy nagyon jó koncepció, amennyiben meg tudjuk valósítani, biztosít bennünket, hogy nem lesznek anyagi gondjaink. Még egyszer szeretném elmondani azt, hogy a szlovákiai magyarság kicsinyességére utal, hogy egy ilyen előremutató 10-20 évre előrelátó koncepciót, nem tudott egységesen elfogadni és megvalósítani.- Mindeközben azért a hallgatók létszámára is oda kellett figyelni, hiszen, mint említetted, a 80-as évek második felében 10-20 főre zsugorodott az évente felvett diákok száma. Történt-e ezena téren valamilyen változás 89 után?- A szlovákiai magyar felsőoktatás globális problémái négyfrontos harcot követeltek. Először is koncepciókat kellett gyártani, elképzeléseket, tervezeteket kidolgozni, majd építkezni kellett, fejleszteni a magyar nyelvű felsőoktatást, aztán az intézményesítés anyagi strukturális feltételein kellett gondolkozni, és mindamellett oda kellett figyelni a törvénykezés, a legiszlatíva alakulására is. Az emlékezetes 88-as diáktiltakozások hatására 89 szeptemberében már háromszor több magyar diákot vettek föl a felsőoktatásunkba Nyitrára, mint korábban. 1990 májusában Komáromban volt egy összejövetel a járáson, amelyen a város vezetősége mellett Kováč miniszter úr is jelen volt. Én is jelen voltam a dékánunkkal, Pastier profeszszor úrral, és ott nagyon heves felszólalást engedtem meg magamnak. Ecseteltem, hogy milyen anyagi feltételek között van még mindig a nyitrai magyar pedagógusképzés, hogy mennyi pedagógusra lesz szükség, hiszen az utóbbi húsz évban a magyar pedagógusképzést Nyitrán lényegében visszaszorították. Drámai hangulatot keltettem. A találkozó után a miniszter úr megkért, hogy látogassam meg őt, meg is mondta az időt, azt hiszem, két nap múlva este hét órakor látogassam meg a minisztériumban. A minisztériumban röviden elmondtam, hogy mi az elképzelésünk, erre ő azt mondta, hogy nagyon gyorsan adjuk be a fejlesztésre vonatkozó elképzeléseinket. Ezek már januártól készültek és megvoltak. Tehát nagyon gyorsan el tudtuk készíteni a minisztérium számára az anyagot. Nagyon alapos elemzést készítettünk óraszámokra lebontva, megokolva, hogy mit szeretnénk oktatni magyarul és miért, hány pedagógusra van szükség ehhez, milyen szakos pedagógusokat kellene fölvenni. Mi kb. 27-30 új pedagógus felvételét terveztük ebben az időben. Kováč miniszter úr egy következő este fogadott, átadtam a koncepciót, és meg kell mondani, hogy az a Kováé Ladislav miniszter, akit a szlovákiai magyarok új társadalmi, politikai képviselte nagyon sokat kritizált, elfogadta ezt a tervezetet, és el is fogadtatta a kormánnyal. Ő a 90-es választások után már nem lett minisz-
