Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Balassa Zoltán
Még egyikük elmesélt egy ízetlen sztorit arról, hogyan csalta meg a feleségét az 27 esküvő napján. Azután eltűntek, soha többet nem láttam őket. Másodjára más ügy miatt vettek elő. Volt a Csemadoknak egy honismereti-történeti szakbizottsági ülése Losoncon. Ott volt Szőke Jóska és Sziegl Ferenc is. A losonci ülésen Szieglnek elmondtuk, milyen problémáink vannak. Kassa nagyváros, közöltem, de egy magyar iskola van. Kellene egy iskolabusz, hogy összeszedje a gyerekeket. Ezen az ülésen Lőrincz János is ott volt. Jó humorú, karakterisztikus figura, egy igazi pressburger. Amikor felolvasták a jegyzőkönyvet, csak a semmitmondó szövegek kerültek be, a kritikus megjegyzéseink nem. Sziegl viszont arra szólított fel bennünket, írjuk be a mondottakat. Csáky Károly, Lőrincz János meg én tiltakoztunk az ellen, hogy az általunk felvetett nehézségek nem kerültek a jegyzőkönyvbe. Sziegl már akkor nem volt jelen. Szőke Jóska azt mondta, ő ezt nem írja be, mert már egyszer emiatt kirúgták a pártból. Lőrincz Jancsi erre megvigasztalta, ugyan, Jóska másodszor már nem rúghatnak ki! A rendőrség, illetve egy Bičkoš nevezetű őrnagy többször is megkeresett. A már említett losonci ülés miatt éppúgy, mint Fábry titkos naplója kapcsán. Csináltak olyan trükköket, hogy berendeltek a rendőrségre, és lent várattak az előcsarnokban. Ültem, majd elővettem a zsebemből egy könyvet s olvasni kezdtem. Abban a pillanatban jöttek. Bevezettek egy emeleti irodába, ott megint magamra hagytak. Hol lehet a kamera? - morfondíroztam. Ez valahol bent lesz, biztos nem az ablaknál. Odamentem az ablakhoz, néztem ki rajta, rögtön jöttek megint. Lázasan járt az agyam ilyen felkészületlen helyzetben, nem tudtam, mi van, mit akarnak tőlem. Persze azt sejtettem, be akarnak szervezni, és azért eszem ágában sem volt megkérdezni, miről is van szó. Mert akkor nemet kellett volna mondanom, aminek kellemetlen következményei lehetnének. De nem sokra mentek velem. Soha, semmilyen konkrétum miatt nem faggattak. Néhányszor aztán még elhívtak kávéra. A munkahelyemről fehér köpenyben mentem ki, leültem. Fizettek volna bármit, a kávét elfogadtam, de mást nem. Egyszer a magyar írókról faggattak, Duba Gyuláról, Dobos Lászlóról. Mindenkiről csupa jót mondtam, meg általánosságokat. Hogy mi lehet az aktámban? Remélem, majd egyszer lesz időm megnézni. A pesti kapcsolataimról meg egyebekről viszont nem tudhattak semmit, mert akkor csak elővettek volna. Szesztay Andrásék egyszer Kassán jártak, Bibó Istvánról tartottak a Csemadokban előadást. Én tartottam a bevezetőt. Utána Kolár Pétert elővette a párt, mi akart ez lenni? Kolár flegmán közölte, ez kísérleti program. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan reagál a fiatalság az ellenséges propagandára. És hogy reagált? - kíváncsiskodtak. Hát sehogy, mert nem volt kérdés! Ahogy Kassára kerültem, nem leltem a helyemet, alig ismertem valakit. Főleg csak a volt AED-osokat. Beléptem a Csemadokba. A Pinceszínpad színjátszó csoportban kezdtem dolgozni, mert ez volt az egyedüli módja, hogy az ember valami mást is csináljon, beszélgessen, vitatkozzon, kapcsolatokra leljen. A Csemadok volt a fedőszerve mindennek. Kassán az Új Nemzedék tánccsoport működött, Nagyidán az llosvai. Ennek a két tánccsoportnak egy időben én voltam a korrepetitora. Takács Andrissal akkor ismerkedtem meg, egy nagyidai összpontosításon. Amikor a Pinceszínpadba kerültem, Gágyor Péter vezette a Szép Szó irodalmi színpadot. Kevés szereplője volt, kikért minket a Pinceszínpadból. Éppen a Kalevalát rendezte. Ott meg kellett tanulnom egy kicsit cimbalmozni. Ez pengetés volt csupán, nem hagyományos cimbalmozás. Ugyanis a kantelét kellett utánozni. Lerajzoltam magamnak a húrokat, zongora segítségével azonosítottam a hangokat. BALASSA ZOLTÁN
