Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Balassa Zoltán
BALASSA ZOLTÁN 28 így már tudtam melódiákat pengetni. Balassagyarmaton elvittük az első dijat. Ott ismerkedtem meg Käfer István szlovakistával, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. A zsűri tagja volt. Aztán Komáromban is megnyertük a Jókai Napokat. A 70-es évek közepén jöttek a kerékpártúrák. Még erről nem beszéltem, pedig ez is fontos. 75-ben Merva Laci volt a prágai Ady Endre Diákkör elnöke, és ő - ahogy utólag tudomásomra jutott - Szabó Rezső sugallatára találta ki a kerékpártúrákat. Mert akkor olyan rendelet létezett, hogy ha egy éjszakát töltesz el egy helyen, ahhoz nem kell külön engedély. így meg lehetett kerülni az engedélyeztetést, mert minden alkalommal másutt töltöttünk el egy-egy éjszakát. Pozsonyeperjesen kezdtük az első túrát, és a muzslai borospincéknél fejeztük be. A másodikat én vállaltam 76-ban. 300 km-t tettünk meg Rákóczi nyomában és tiszteletére a fejedelem 300. születésnapja alkalmából Borsitól Rozsnyóig. Én találtam ki azt, hogy előadókat is hívjunk. Az elsőn ugyanis úgy történt, ahogy mentünk, és ha valaki valamit tudott az adott településről, elmondta. Ez nem elégített ki. Egyrészt fölkészültem a látnivalókból, és előadókat hívtam a baráti körömből. Benda Kálmán történészt, aki Rákócziról több előadást is tartott. A táborban, reggelizés vagy vacsora közben. Jánosy István költő Rákóczi ifjúsága cím alatt írt egy hosszabb eposzt. Ő arról beszélt, hogy a költő hogyan dolgozik, mi jár a fejében és milyen anyagból építkezik, és hogy lesz mindebből vers. Szíj Rezső, budapesti művészettörténész is eljött. Tehát egészen baráti közegben zajlott a túra, komoly témákat említve. Dinnyés Jóskát is meghívtam, de a levél sohasem érkezett meg hozzá. Ezt később tisztáztuk. Nem tudtam a címét, és nem jó helyre küldtem. De később ő is csatlakozott a túrákhoz. Aztán beindultak a túrák, még a harmadik szervezésében részt vállaltam. Apám akkor tartotta életében első és utolsó magyar előadását Gömör őskoráról és a sztregovai Madách Múzeum megalapításáról. Azután már csak alkalomadtán vettem részt a túrákon. Nagyon sokszor városnézést vezettem Kassán, segítettem, de már végig nem tudtam ott lenni. Elsősorban anyagi okoknál fogva, mert nagyon kicsi volt a keresetem, és abból ezt nem engedhettem meg magamnak. Örültem, hogy létezni tudok. A titkosrendőrség a Nagy Imre temetésen való részvételem miatt zaklatott. Ezt Molnár Imrével együtt intéztük, így ott lehettem. Én voltam az utolsó, aki koszorúzott. Egy szlovák srác is volt ott, akivel aztán együtt mentünk a virágot elhelyezni. Reggel egy csokrot vásároltam, mert koszorúra nem tellett. A virágon vörös szalag volt. Mondtam az elárusítónőnek, vegye le. Értetlenkedett, de levette. A tévé mutatta az egész szertartást és bennünket is. Amint hazaértem, Lukáó főhadnagy behívott, hogy valamelyik áldozat rokonom volt? Nem, mondtam, de a csehszlovák nagykövet is ott volt. Nekem első dolgom az volt, hogy a másnapi lapokban megnéztem, a diplomáciai testületek közül ki mindenki jelent meg. A csehszlovák nagykövet is ott volt. így ez lekerült a napirendről, és többet erről nem beszéltünk. A rendszerváltás után Lukáó főhadnaggyal találkoztam egyszer az utcán, de nagyon tűnt el a fenébe, nem akarta, hogy leállítsam. Kolár Péterrel legalább rendesek voltak. Elmentek hozzá bocsánatot kérni a zaklatásokért. Havasi Jóskához is ellátogattak, akit szintén zaklattak. Maga volt az egyedüli, aki nem tojt be, közölték vele. Mert Jóska a dómban a mise végén beleszőtte az orgonajátékába a magyar Himnuszt. A titkosrendőrök az orgonakarzatról fotóztak a mise alatt. Ö is hozott magával egy fényképezőgépet, leállt az orgonázással és elkezdte őket fényképezni vagy hangosan kizavarta őket. Emiatt meg is verték alaposan. Az orvos mondta, ha nem lett volna olyan kövér, akkor halálos ütéseket kapott volna. A zsír megmentette.
