Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
ambíciókat táplál az egyetemmé válást illetően. Tehát többkarú egyetemmé szeretett volna válni. Ez megmutatkozott mindjárt december elején. December 6-án volt egy nagygyűlés, ahol ki lett mondva, hogy az egyetemünk több karra fog osztódni. Az volt ebben az érdekes, hogy decemberben már a szlovák kollégák is kimondták a forradalmi tanácsban azt, hogy a jövőben a többkarú felsőoktatási intézményben Nyitrán számítanak a magyar pedagógusképzést szolgáló karral is. Ez egy nagyon pozitív jelenség volt. Gyakorlatilag ekkor már elkezdődtek a munkálatok az önálló intézmény, az önálló magyar felsőoktatás, kar koncepcióján. Akkor teljesen törvénytelen állapotok uralkodtak a felsőoktatásban, azt hiszem, másutt is. A régi törvényeket, a kommunista rendszerben meglévő törvényeket nem akartuk betartani, nem is lehetett betartani az új fejlemények folytán, új felsőoktatási törvény még nem volt. A felsőoktatási intézmények új statútumokat nem tudtak elfogadni. Tehát egy olyan állapot volt, hogy a forradalmi bizottság ahogy eldöntötte, ahogy a nagygyűléseken eldöntötték, úgy folytak az események. A nagygyűlés többek között megszavazta, hogy leváltja a régi vezetést, és új vezetőséget kell választani az intézmény élére. Az új vezetőség választása úgy zajlott, hogy minden egyetemi hallgatónak és minden egyetemi dolgozónak volt egy szavazata. Itt abszolút többségben voltak a diákok. Le is folyt rendesen a választás, és ezen engemet a magyar ügyek dékánhelyettesévé választottak. A diákok eljöttek értem, hogy meg vagyok választva, mert hisz lényegében ők bonyolították le a választásokat. És éjjel amikor az eredményeket kihirdették, fölmentünk a Kálvária-hegyre, és ott ünnepeltük a magyar tagozat, mondjuk, forradalmi változásait. Ebben az időben történt, hogy azt hiszem, Ivan Maóura, torna szakos kolléga fölkereste a 68-ban menesztett Jozef Pastier professzort, volt dékánt, és visszahoztuk Nyitrára. Néhány nagygyűlésen be is mutattuk őt. Nagyon megtetszett a pedagógusok nagy részének és főleg a diákoknak. Ő lett megválasztva az egyetem új vezetőjévé, dékánjává. Jozef Pastierről el kell mondani, hogy a 60-as években a magyar tagozat, a magyar pedagógusképzés elszánt támogatója volt. Ő azon dolgozott akkor is, meg 89 után is, hogy a magyar tagozat teljes jogkörű önállósággal rendelkezzen, meglegyen minden a fejlesztéséhez. Neki köszönhető a 60-as években Nyitrán a magyar pedagógusképzés kiépítése arra a szintre, hogy el tudtuk látni az iskolákat magyar pedagógusokkal. Fantasztikus ember volt, és nem változott a nézete e tekintetben. Visszajött, és a mi intézményünkben is elkezdődött az új felsőoktatási rendszer kialakítása. Ezt követően a decemberi nagygyűlés határozata értelmében egy magyar kar is helyet kaphat az új intézményünk struktúrájában. Mi azonnal elkezdtünk dolgozni e kar koncepcióján.- Te hogyan fogtál hozzá ehhez?- Mivel dékánhelyettesnek választottak, ezért kialakítottam magam körül egy tanácsadó testületet, mely a diákokkal együtt nem volt egy pontosan meghatározott személyekből álló bizottság, de azok, akik aktívan gondolkodtak és segíteni akartak, mind helyet kaptak benne. És kezdtünk ezeken a koncepciókon dolgozni. Visszahoztuk a 68-ban elküldött tanárokat, mint Kardos Pistát, Kovács Zolit, Teleki Tibort, vissza is jöttek, tanítottak is még néhány évig az egyetemen.- Mi volt a koncepció? 277 LÁSZLÓ BÉLA
