Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Balassa Zoltán
BALASSA ZOLTÁN 26 előtt a kassai műegyetemen. Engem javasolt azzal, hogy majd átveszem a helyét, amikor abbahagyja a vendégtanárkodást. Ebből aztán nem lett semmi. Jött a husáki visszarendeződés. Kassán eleinte nem tudtam magammal mit kezdeni. Elég gyorsan kiderült, Kassa történetével kívánok foglalkozni. Lukács Jóska volt a tanítómesterem, akit számtalanszor elkísértem vezetései alkalmával. Az idő múlásával magam is vállalkoztam ilyesmire. Ha valamilyen illusztris vendéget vezetni kellett Kassán, akkor engem szalasztottak, Bárdy Györgyöt, Sinkovits Imrét, Lukács Margitot, legutóbb Bács Ferencet vezettem, hogy csak a neves színészeket említsem. Lukács Margittal aztán nagyon jó baráti kapcsolatba kerültem. A rendszerváltásig gyakorta meglátogattam. Remekül elbeszélgettünk. Most meg Báccsal alakult ki baráti kapcsolatom. Amikor a vasműben dolgoztam, nem nagyon tudták, hogy egy vegyészmérnököt mire lehet használni. Jól jött, de kellemetlen volt, hogy nem volt mit csinálnom. Munkaidőben írtam a leveleimet. Igaz, írógépem nem volt, de évente olyan háromszáz levelet írtam. Mindenkivel leveleztem, „összevissza". Elememben voltam. Erdély, Amerika, Argentína, Svédország, Svájc, Ausztrália, Magyarország - ezek az országok voltak a leveleim céljai. Eleinte lehetett korlátlanul levelezni. Orbán Árpád és köre tartotta a kapcsolatot a világ összes őstörténet-kutatójával. Nekem is odaadták a címeket, és elég sokáig leveleztem ezekkel az emberekkel. Könyveket kaptam tőlük, megtiszteltek a bizalmukkal. Aztán az is lassacskán „elkopott", megszűnt. Nem kaptam választ, vagy az illető meghalt, mást címre költözött. Lehet, egyes leveleket a titkosszolgálat foglalt le. Ma már kideríthetetlen, mi történt valójában. Néhány éve a New York-i Érdi Miklóssal találkozhattam, harminc év után először személyesen, pedig elég sokáig leveleztünk. Ez az internet előnye! Az ember sok mindenkit meg tud találni, persze, ha életben van. Amikor a vízművekbe kerültem, sokat kellett utaznom, az ivóvíztisztítással foglalkoztam. A Kelet-szlovákiai Vízmű és Csatornázási Vállalatnál eltöltött évek arra voltak jók, hogy mindig előre megnéztem, milyen érdekességekkel ismerkedhetem meg. Műemlékekkel és látnivalókkal. Amikor a szolgálati út hivatalos része véget ért, kimentem a környékre. Megnéztem a temetőket, a magyar sírokat, amit lehetett, fotóztam. A vasgyárban akkor kezdődött a rendőrségi zaklatásom, amikor Angolába jelentkeztem munkára. Azt hiszem, hogy ezzel kapcsolatos a következő történet. Jön a titkárnő, a főnöki irodában két úriember vár. Rögtön tudtam, kik lehetnek. Mindenféléről faggattak, majd megkérdezték, van-e ismerősöm Münchenben. Végigfutott az agyamon, ott működik a Szabad Európa Rádió, tehát baj van. Először azt mondtam, nincs, majd eszembe jutott, igen, van. Ugyanis Futó Endre, az AED volt elnöke udvarolt egy lánynak, Szórád Gabinak, akinek az apja a Magyar Népköztársaság gazdasági kirendeltségén dolgozott. Gabi német-orosz szakra járt Prágában. Amikor ez átvillant az agyamon, elmondtam, van egy ismerősöm, oda ment férjhez. Ki az? Mondtam a nevét, miközben az agyam villámgyorsan találgatni kezdett. Akkor volt a Szolzsenyicin körüli balhé. Orosz-német szakos lévén, nem fordított valamit Szolzsenyicintől német nyelvre? Innen fúj a szél? Arra próbáltak rávenni, hívjam meg Gabit a Tátrába az ő költségükön. Mi jó barátok voltunk - válaszoltam -, de miért hívjam meg? Endre udvarolt neki, ezt mindenki tudomásul vette, és most férjnél van. Ezután azt javasolták, menjek ki Münchenbe. Akkor ott foci-világbajnokság volt. Ennek az anyagi vonzatait is ők állják. Mondom, engemet a foci nem érdekel, Gabi címét se tudom. Annyiban maradtunk, majd jelentkeznek.
