Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

László Béla

LÁSZLÓ BÉLA

264 tünk oda, tiltakozni vagy barátságból üdvözölni őket? Mi a beszélgetést se így, se úgy nem folytattuk, tehát e között volt a mi beszélgetésünk. Ezt legjobban Szeberényi tanár úr fogalmazta meg most, az 50. évforduló kapcsán, hogy mi azt kértük tőlük, úgy viselkedjenek itt a magyar katonák, hogy ha majd elmennek innen, akkor nekünk ne legyen abból bajunk. Úgy tudom, hogy a magyarok részéről egész biztos, mindent fölvettek, amit velünk beszélgettek, nem adták át a szlovák hatóságnak. így ennek nem lett semmi következménye.

68 után viszont folytak az egyetemen is a tisztogatások. Ennek keretén belül az egyetemen határozatot hoztak, hogy olyan könyveket nem lehet használni, amelyek szerzői ideológiailag nem megfelelők. Nekünk, tanároknak is kiosztották az egyes témából a tankönyveket, nézzük át, hogy szerzője és tartalma ideológiailag megfelel-e az új pártszellemnek. A tanszéken egyedül voltam, aki azt mondtam, hogy én ezt nem fogom csinálni, én nem leszek részese egy kínai típusú kultúrforradalomnak. No persze ennek következményei is lettek, mert jött a komplex értékelés, amikor végül döntöttek mindenkiről, hogy az egyetemen marad-e vagy nem. A rólam elkészített értékelésben az volt, hogy el kell hagynom az egyetemet. A tanszéki értekezleten, ahol ezt ismertették, a tanszékről egyedül voltam, aki erre a sorsra jutott. És hát meglepett, mert úgy gondoltuk, hogy nem lesz ilyen problémám nekem sem. Az úgymond duböeki irányzathoz kötődő dékán, Jozef Pastier profeszszor úr akkori támogatói közül néhányan ott voltak azon a tanszéki értekezleten, többek között a tanszékvezető is. No ezt használtam ki ösztönösen, amikor azt mondtam, hogy hát rendben, ha így ítélnek meg, de akkor az itt jelenlevő és tőlem sokkal inkább szocialista ellenes tevékenységet folytatott dékánhelyettesek és tanszékvezetők is kövessenek, ők sem maradhatnak itt, ha engemet kidobnak. Ez elhangzott, de a gyűlésen nyilvánosan nem lehetett megváltoztatni az előkészített szöveget. A találkozó után a tanszékvezető, idősebb kolléga jön utánam remegő kézzel, hozza a komplex értékelésemet és azt mondja, hogy hát írjam át úgy, ahogy én jónak látom, a saját komplex értékelésemet. így maradtam meg az egyetem kötelékében. Különben ha az az ösztönös felszólalásom nincs, el kell hagynom az egyetemet és valószínűleg sose kerülhettem volna vissza. Ezután világos volt, hogy az egyetemen ugyan ottmaradhattam, de a párthatalom kegyeiből kikerültem teljesen, mindig úgy tekintettek rám, hogy egy nem megbízható személy vagyok.- Te nem voltál párttag?- Nem voltam. Egy magyar kolléga, aki magyar párttagokat toborzott az egyetemen a 70-es évek elején, engemet is megkeresett, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Bejelentkeztem, mondtam neki, csak tudatosítsa, hogy neki lesz kellemetlensége abból, ha az én kérvényemet ő fogja előterjeszteni, mert biztos nem hagyják jóvá. Úgyhogy nem is adott belépőlapot a pártba. Ekkor nem maradt számomra más út, mint a szakma irányába elmozdulni. Nemcsak ezért, hanem azért is, mert az egyetemen megkövetelték a szakmai előrelépést, fejlődést. így hát elkezdtem járni ebben az időben Šalát Tibor professzor úr tudományos szemináriumára. A szakmai előrehaladás érdekében egy kicsit mélyebben elkezdtem a szakmában is dolgozni. Az amerikai matematikusok havilapjában rendszeresen megjelentettek problémákat, amelyeket meg lehetett oldani és a megoldásokat be lehetett küldeni. Egy ilyen probléma általánosításával kezdtem foglalkozni és egy konferencián referáltam először az eredményekről. Utána mondta Šalát professzor úr, hogy írjam össze eze-