Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kovács László - L. Juhász Ilona
. JUHÁSZ ILONA 246 - Voltak olyan kollégák, akikkel lehetett erről beszélni, de voltak olyanok, akikkel nem. Hivatalosan nem jött szóba az ilyesmi, egyik főtitkár sem tűrte volna el szerintem, hogy Csemadok-fórumon ilyesmiről szó legyen. Azt azért tudni kell, hogy a Csemadok a hetvenes nyolcvanas években már nagyon nagy szálka volt a hatalom szemében, de megszüntetni mégsem merték, pedig nagyon szerették volna. 1987-ben volt a Csemadok valahányadik országos közgyűlése. Akkor elhangzott egynéhány olyan felszólalás, amely már kritikusabb volt. Én is részt vettem ezen a közgyűlésen, sikerült elérni, hogy küldöttként vegyek részt, vagyis legyen felszólalási jogom. Az instruktoroknak nem volt szavazati és döntési joguk a járási elnökségi üléseken sem. Amikor volt ez a bizonyos 87-es Csemadok-közgyűlés, engem akkor nagyon foglalkoztatott a kétnyelvűség kérdése. Úgy gondoltam, fel kellene szólalni a megoldása érdekében. Csak hát én nem mindig tudtam reálisan felmérni a helyzetet, impulzív alkat, afféle fejjel a falnak menni is hajlandó típus voltam, de tele kisebbségi komplexusokkal. Volt egy elképzelésem, hogy mi legyen a felszólalásom tartalma, de nem bíztam magamban. Ezért szóltam Ambrus Ferinek, hogy mit tervezek, s jó lenne, ha összehoznának egy anyagot Korcsmáros Lacival. És akkor ők megírtak egy olyan felszólalást, amit az irodalomnépszerűsítés témájába csomagoltak, arra épült. Az az igazság, hogy én túl óvatosnak tartottam, de aztán kiderült, hogy most se mértem fel reálisan a helyzetet. Amikor megmutattam Fábián Editnek meg Rákay Anna doktornőnek, a két rozsnyói küldöttnek, Anna mondta, hogy azért számítsak rá, ez akár az állásomba is kerülhet. De ő nem akar lebeszélni, s egyébként is egy fontos problémáról van szó. Én nem éreztem olyan fajsúlyosnak ezt a dolgot, de ekkor inkább már a saját koncepciómról lemondtam, mégiscsak jobbnak láttam, ha nem azokkal a változtatásokkal, kiegészítéssekkel olvasom fel, amivel eredetileg terveztem. Majdnem úgy alakult, hogy kimaradok, mert sok volt a jelentkező. Szerencsére Sanyi bácsi, a főnököm úgy intézte a dolgot, hogy bekerüljek, a rozsnyóiak is szóhoz jussanak. Persze ő a cím alapján azt gondolta, hogy az irodalomnépszerűsítésről lesz szó. Aztán meglepődött, láttam rajta, de egy szóval se mondta, hogy nem kellett volna ezt a dolgot feszegetni. Felolvastam a felszólalást, és utána érdekes reakciókat tapasztaltam egyes rozsnyói járási kiküldöttek részéről is. Bár nekem nem mondtak semmit, de visszahallottam, hogy azt mondták, nem kellett volna engedni, hogy felszólaljak, mert csak gondot okozok a Csemadoknak Rozsnyón. Mit mondjak, ez rosszul esett.- Semmiféle olyan hatás nem ért utána, ami negatív lett volna?- Aznap még a Panoráma is meginterjúvolt, sőt másokat is, később két-három felszólalást a Szabad Európában is felolvastak. A rozsnyói járásban fekete bárány lettem, főleg amikor a Panorámában lement a beszélgetés velem, amire egyáltalán nem vagyok büszke, mert az idegességtől még gondolkodni se tudtam normálisan, meg egyébként se szeretek nyilvánosan szerepelni.- Ezekben az emberekben, akik nehezteltek rád, mert kimondtál dolgokat, erősebb volt a párt iránti lojalitás, mint a Csemadok meg a magyar ügyek iránti lojalitás?- Igen, néhányban igen. Egyébként sem a Csemadok Központi Bizottsága részéről, sem a közvetlen főnököm részéről nem kaptam semmiféle fenyítést, s egyik sem
