Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kovács László - L. Juhász Ilona
mondta a szemembe, hogy ezt nem kellett volna. De azt tudom, hogy Koreň Árpád, 247 a rozsnyói ideológiai párttitkár tombolt. A főnököm, Sanyi bácsi mesélte többek közt, hogy a május elsejei felvonuláson - én a sor elején mentem, a Csemadok tánccsoportja előtt - Koreň elvtárs a tribünön lázasan mutogatott rám néhány elvtársnak, hogy „tájé tá Juhászová”. Felkerültem a feketelistára, mert utána történt egy dolog, ami rádöbbentett arra, hogy figyelnek. Egy teljesen ártatlan dolog kapcsán, amikor a debreceni egyetem néprajzi tanszékének egyik tanársegédje, Zsupos Zoli Gömörben kutatott, s mielőtt visszautazott volna, még bejött hozzánk a Csemadokba. Mi szoktunk a debrecenieknek szállást szerezni, meg a hivatalos szlovák leveleket is mi írtuk nekik, ha valamilyen engedélyre volt szükségük a kutatáshoz. Szóval átadtam neki egy levelet, amiben gyerekek címe volt, s Gál Péternek küldtem Magyarországra, aki gyerekcímeket közvetített olyan gyerekek között, akik a világ valamelyik pontján élő más magyar gyerekekkel szerettek volna levelezni. A barátnőm, Demeter Lucia gyűjtötte össze ezeket a gyerekcímeket a pelsőci iskolásoktól, mert ő ott tanított. Azért küldtem a levelet Zsupos Zolival, mert úgy gondoltam, gyorsabb lesz. Akkor a posta eléggé lassan működött Magyarország és Csehszlovákia között. Aztán jött egy képeslap Gál Pétertől, hogy sajnálja, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe kerültem. Csodálkoztam, mert fogalmam sem volt, miféle kellemetlen helyzetről van szó. Na de aztán kiderült, hogy tulajdonképpen Zsupos Zoli került kellemetlen helyzetbe miattam az Aggtelek és Domica közötti határátkelőn. Mert amikor megmutatta az útlevelét, behívták az irodába, s nemsokára megérkeztek a rozsnyói belügyesek is. Persze, ki kellett rakodnia a táskából, mert a levelemet legalulra tette abból a megfontolásból, hogy ne gyűrődjön össze. Szegény! Kihallgatták, mindenféléről kérdezték velem kapcsolatban, hogy például máskor is megbíztam-e valamivel, mióta ismer stb. Aztán Demeter Lucia barátnőmtől tudtam meg, hogy a pártbizottságon is foglalkoztak az üggyel. Az egyik kolléganője mondta neki, akinek a gyereke szintén szerepelt a listán, a férje, Fazekas Árpád pedig a járási pártbizottság választmányi tagja volt, s őt hívták fel az ügyben. Egyébként ő Csemadok KB-tag volt a rozsnyóiak részéről. Nekem egy szót se szólt erről, amit egyáltalán nem tartok tisztességesnek. Kész röhej, hogy egy ilyen ártatlan dolgot így felfújtak. Akkor döbbentem rá, hogy úgymond, komoly apparátus vigyázhat az ország biztonságára, ha egy bolhából ilyen nagy elefántot tudtak kreálni. De az még jobban megdöbbentett, hogy olyasvalaki súgott nekik, aki ott volt a Csemadokban, amikor átadtam a levelet. Ez az igazán szomorú dolog! Álmomban se gondoltam volna, hogy még egy ilyesmit is besúg valaki, hiszen én nem is titokban adtam át a levelet, mert nem volt mit titkolni. A hatalom különben nagyon jól volt tájékoztatva mindenről, ami a Csemadokban történik. Amikor egyszer például Ollós Laci, aki a 80-as évek második felében a Csemadok-központban dolgozott, és valamilyen chartás-találkozón volt Prágában, és utána egyenesen Rozsnyóra jött, hogy egyébként teljesen legálisan a Csemadok jb történelmi-honismereti szakbizottságainak a tagjaival találkozzon, a belügyesek behívták Szőllős Sanyi bácsit, a főnökömet miatta. Nagyon ideges volt, amikor viszszajött a Csemadokba s kérdezte, hogy miért jön Öllös Rozsnyóra. Aztán emlékeztettük, s ő elmondta, hogy miatta hívták be, mert tudják, kikkel találkozott Prágában, s kíváncsiak voltak, miért jött Rozsnyóra. Sanyi bácsi Lacinak is elmondta a dolgot, s persze miután Laci is megfelelően reagált, nem hitte, hogy Laci kapcsolatban van a chartásokkal, így megnyugodott. Szóval átvertük. JUHÁSZ ILONA
