Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kovács László - L. Juhász Ilona
234 O KJ GO < ___I ry) v<l> Ov vagy, mondta, te még ezt nem érted. Én úgy lettem igazgató, hogy engem ugyan akartak igazgatónak, de mögötte volt az is, hogy őt nem akarták. Ezt kár titkolni. Az igazgatóválasztás úgy történt, hogy az aulában két mítingre is összejöttek a diákok. Már első mítingen mondtam Tibornak, hogy muszáj beszélned hozzájuk. Nem. Aztán én beszéltem. Ez még novemberben volt. A diákok egyértelműen, szó szerint száz százalékig engem akartak. És aztán a szülők is. A tantestületben 13-an vagy 14-en voltunk, egyetlenegy volt, aki nem mellettem szavazott, az összes többi igen. Február 1-től voltam igazgató, mert januárban még a választások voltak. Nálunk abszolúte semmilyen problémát nem okozott a váltás olyan tekintetben, hogy a régi igazgató fúrt volna. Orosz Tibor megértette azt, hogy ő, mondjam így, történelmileg leszerepelt. Én meg őt teljes egészében a tantestület tagjának tekintettem. Az irányítás viszont nekem rendkívül bonyolult kérdés volt. A volt helyettest amíg lehetett, a következő választásig megtartottam. Aztán már nem lehetett volt párttag a helyettes, akkor aztán cseréltünk. Én az oktatás légkörét és a körülményeket próbáltam megteremteni. A pénzügyekhez különösképpen nem értettem, de kezdetben, úgy 1992-ig ezek nem is jelentettek különösebb gondot. Addig a pénzügyek úgy mentek, ahogy korábban, tehát csak adminisztráció kérdése volt. A szellemisége az iskolának biztos, hogy megváltozott, ezt merem állítani, azóta is mindenki emlegeti. Aztán mikor a politikával végképp fölhagytam, attól kezdődően az iskolaigazgatásnak is több időt szenteltem, koncepcionális ügyekben, a nyolcosztályos gimnázium meg minden egyéb dologban, tanmenetek, tantervek elkészítésében. S akkor jött az 1995-ös év eleje, amikor először fölvetették az alternatív oktatást. Itt kezdődött igazgatóként is az én kálváriám. Mert ezt kezdettől fogva alapvetően elleneztem. Úgy kell érteni, hogy nem volt olyan gyűlés az iskolában, hogy én ne hoztam volna elő, és ne keltem volna ki ellene. Koncepcionálisan elmagyaráztam, hogy az alternatives pontosan azt jelenti, hogy végül egynyelvű lesz az iskola. Ezt én előre látom. Nem is voltam én nagy tudós ebben, más is előre látta. Amikor eljött az idő, hogy már szorítottak bennünket, mert a közvetlen főnökeink, ugye, Miroslav Pius a kerületi oktatási osztályfőnöke már jelezte előre, hogy ebben az ügyben minden kerületben külön kell dönteni. És július 21-ére összehívta az iskolaigazgatókat. Telefonáltam Szigetinek, aki akkor igazgató volt Párkányban. Aztán Szigeti segítségével végigtelefonáltuk az összes igazgatót, hogy a magyar középiskolák igazgatói a kerületből előtte összejövünk. Párkányban ültünk össze és megfogalmaztunk egy rezolúciót, egy kinyilatkoztatást, hogy nem kérünk az alternatív oktatásból, nem tartjuk helyesnek. Húsz igazgató volt ott Párkányban. Elkezdtük megfogalmazni a rezolúció szövegét, és hát nem ment. Pék Laci is, meg én is azon a véleményen voltunk, hogy ilyen szöveget nem lehet tömegben fogalmazni. Aztán eldöntöttük, hogy néhányan ott maradunk s megfogalmazzuk, a többiek meg Szerdahelyen, ahová Pius az igazgatókat összehívta, aláírják, és ott, azon az ülésen közösen fogunk föllépni. Hárman voltunk érdemi szövegezők, Pék Laci, én és Szigeti Laci. Tenczel Pistát, az ipolysági igazgatót szó szerint azért fogtuk vissza, mert ő szlovák szakos volt, hogy a szlovák szövegben ne legyen valami gond. S azt mondta Pista, persze, ő is ottmaradt. Véglegesítettük a szöveget teljes egészében precízen és pontosan, szlovákosítottuk precízen és pontosan, este befejeztük a munkát és hazamentünk. Ja, és a Szolgai Miki, ő már akkor lemondott. Őt nem emiatt váltották le. Ő is ott volt, Szolgai Miki másnap reggel lesokszorosította a szöveget. És jött a meglepetés. Másnap reggel
