Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Korpás Pál†
- Innen most át is mennénk egy másik témakörre. Mennyiben változott meg az Ön státusza a rendszerváltást követően? Mennyire változott meg az élete, beosztása stb. ?- Azt hiszem, hogy több munkám van, s ennek örülök is. Nem vagyok exhibicionista, de sokkal többet szerepelek, s úgy gondolom, hogy elég sokat vállaltam az iskolában is. Vállaltam az igazgatóságot és hát a képviselő munkát is. Néha az ember még konfliktusba is kerül. Ami az anyagiakat illeti. Hát a pedagógusok fizetése nem sokat emelkedett, nem sokat változott, úgyhogy a mostani fizetés reálértékben kevesebb, mint '89 előtt volt. A lányom közben férjhez ment. Ő mérnök-ökonómus, a fiamról mondtam, hogy főiskolára jár. A feleségem könyvelő. Otthon könyvel, főleg magántulajdonú üzletek részére végzi a könyvelést. Ami az életszínvonalat illeti, az nem sokat változott. Szabadabbnak érzem magam, mint 1989 előtt, mert akkor olyan tehetetlenségi görcs is megkörnyékezett, de azt hiszem, nemcsak engem, hanem másokat is. Sajnos most is vannak olyan helyzetek, amikor sokan, s én magam is úgy érzem, hogy valahogy zsákutcába kerültünk, de egyébként megtalálom a módját, hogy valamilyen új lehetőségeket feltárjak önmagámnak is és hát esetleg a közösségnek is. Jónak tartom, hogy a városnak, az önkormányzatnak azért van bizonyos autonómiája, önállósága. Városi viszonylatban van egy lapunk, a kulturális élet, ha nem is olyan, mint amilyennek lennie kellene, azért működik. Talán annak ellenére is más a hangulat, hogy az embert naponta érik mindenféle lesújtó hírek. A leginkább az bosszant, hogy általános támadás indult a magyar iskolák, a magyar kultúra ellen. Bár azt hiszem, hogy az önkormányzat védelme alatt itt Ipolyságon, ebben a régióban valamit tudunk tenni a magyar iskolákért, a magyar kultúráért. Amíg az önkormányzatok nem építik le - mert vannak ilyen törekvések -, addig a helyi és a nemzetiségi kultúrát megtudjuk őrizni.- Ön hogyan értékeli az 1989-es eseményeket, illetve az akkori saját szerepét ezekben az eseményekben hogyan értékeli?- Úgy gondolom, hogy az 1989-ben kibontakozó elképzelések valahogy eltorzultak. Nagyon szép gondolatokat fogalmaztak meg ott a különböző pártállású emberek, értelmiségiek, fiatalok, idősebbek. 1989-ben a pódiumról elhangzottak nagyon szép elképzelések, de azt gondolom, a valóság olyan, hogy nehezen képzelhető el, hogy olyan ideális formában valósuljanak meg azok az elképzelések, ahogy ott megfogalmazták. S ezért szinte szükségszerű volt, hogy az értelmiség - az írók, költők -, akik akkor megfogalmazták azokat az eszméket, később félreálltak, vagy rákényszerültek, vagy rákényszerítették őket, hogy félreálljanak, s gyakorlati, földhözragadt, én úgy mondanám, hogy a saját hasznukat mindig szem előtt tartó politikusok vették át az evezőket. Ők irányítják az életet. A gazdasági életben nyers kapitalista vonások jelentkeznek, s ez kihat az egész légkörre, hangulatunkra. Az ember újra olyan helyzetbe került, hogy az ember embernek ma inkább a farkasa, mint segítőtársa. Ez a pártok közötti viszonyra is vonatkozik. Nem jellemző kimondottan a magyar pártok közötti viszonyra, de mondjuk sok-sok párt kapcsolatára, szegények és gazdagok kapcsolatában ez érvényes. 1989 előtt is voltak ellentétek, de akkor megpróbálták valami módon elsimítani, elpalástolni, de most a maguk teljes nyersességében jelentkeznek ezek a különböző megnyilvánulások. Lehet, hogy ha Szlovákia csatlakozna Európa különböző szervezeteihez, akkor leépülnének 217 KORPÁS FAL
