Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kolár Péter
valami komoly munka. Futballpályát kell tervezni, a futballpálya épületeit. Mondtam, hogy ez engem túlságosan nem érdekel. Február elején már más munkahelyet kerestem. Ott legalább kézzelfogható elfoglaltság volt. A kassai fűtőerőmű második blokkját kellett megtervezni. A fűtőerőmű elég bonyolult dolog. A kassaiba egy turbinát is terveztünk. Felvetettem, hogy ezt a berendezést folyékony hidrogénnel lehetne hűteni. Láttam ilyet Moszkvában, de a világban nagyon sok helyen használták már ezt a módszert. A reakció a következő volt: fel akarod robbantani Kassát? Láttam, hogy ebből semmi se lesz, mert ha valami újat akarok csinálni, akkor azt nem veszik komolyan, és szakmailag nincs semmi jövője az embernek. Csak a befutott, kipróbált úton haladhattunk, az újat senki sem merte támogatni és felvállalni. Ez volt jellemző Szlovákiára 1975-ben. A nagyobb baj az volt, hogy ez a szemlélet a későbbiekben sem igen változott. Közben fokozatosan „visszakapcsolódtam” a kassai kulturális életbe. Újra segítettem a Thália és a Csemadok tevékenységét. Kassán akkoriban elég sok minden működött, énekkar, tánccsoportok, irodalmi színpad, a Szép Szó. Sok sikert értünk el. Ebben az irodalmi színpadban még szerepeltem is, bár nem prózával, hanem hegedűvel. Később elsősorban szervezési dolgokkal foglalkoztam. A tervezőintézetből, hogy több időm legyen a kultúrára, a magyar ipariskolába mentem tanítani. Egész 1980-ig okítottam ott a tanulókat. 1980-ban adódott a lehetőség, hogy a Csemadokba kerülhetek titkári tisztségbe. Nem is a titkári funkció vonzott. A fontos az volt, hogy mivel időm nagy részét úgyis a Csemadokban töltöttem, tudtam, hogy hivatásosként több időm jut a magyar kultúrára. Reméltem, hogy sikerül talán valami jobbat és szebbet szervezni Kassán. Úgy gondoltam, nem állapodhatunk meg az 1970-es, 80-as időszak szintjén. Mert 1970 előtt - mint már említettem - virágzott a kassai magyar kultúra. 1970 előtt több ezer tagja volt a Csemadoknak. 1980-ra a regisztrált tagok száma háromszázra csökkent - ezek voltak azok az emberek, akik a kulturális együttesekben, csoportokban dolgoztak. Látható volt, hogy a kapcsolat a magyar lakossággal megszűnőben van. Én a Kassa-vidéki titkári tisztséget vállaltam el. Kassa nem tartozott hozzám. A továbbiakban is tanítottam az ipariskola esti osztályaiban, Szepsiben. Kassán is volt esti képzés, azonban mivel legtöbbször úgyis vidékre utaztam, Szepsiben egyúttal megtarthattam egy-két órát. A városi Csemadok-titkár Dvorcsák elvtárs volt, aki elsősorban azzal foglalkozott, nehogy a kassai magyar kultúra bajt okozzon. Ez számára nagyon kellemes funkció volt, mert amennyiben nem tett semmit, akkor az nagyszerű volt - persze a hivatalos szervek és az illetékes elvtársak számára. És ő általában nem csinált semmit. Amennyiben valaki más mégis dolgozott, akkor azt ő többnyire elviselte, feltéve, hogy az ő dicsősége lett, ha valamelyik csoportunk olyan sikert ért el, amely egyúttal a politikai elvárásoknak is megfelelt. Korábban, 1977-78-ban megkerestek az Új Szóból, nem érdekelne-e a műszaki rovat vezetése. Talán érdekelt volna, mert hobbiból elég sok műszaki érdekességgel is foglalkoztam. A humán meg a műszaki érdeklődést ötvözni is lehetett. Például a Kis Építőbe írtam cikksorozatokat a gyermekeknek az űrhajózás történetéről, majd a hajózás történetéről. Cikkeim jelentek meg különféle lapokban. Közben fényképeztem is. A fényképezést még Csízben tanultam meg. A szomszédunkban lakott egy fényképész. Az ötvenes években fotósból még nem sok volt. Az illető úriember azonban jobban szerette a kocsmát, mint a fényképezést. Mivel látta, hogy érdekel a fotózás, megmutatta, hogyan kell előhívni a filmeket, és miképpen kell a papírképet 195 KOLAR PETER
