Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Agárdy Gábor
AGÁRDY GÁBOR 18 egész vízlépcsőügyre azt mondták, ez szlovák ügy. Kezeljétek. A cseheknek aztán már nem volt nagyon beleszólásuk, az egészet a Čarnogurský-csapat irányította. És talán az is belejátszott, hogy meg akarták mutatni, mi szlovákok vagyunk, mi azért tudunk a magyaroknak borsot törni az orruk alá. Azt hiszem, ez volt az egyik fő motívum akkor. Mert akkor még vissza lehetett volna lépni, és lehetett volna folytatni a tárgyalásokat. A mai napig látjuk, hogy a bősi erőmű kérdése nem olyan egyszerű dolog. És hiába volt hágai döntés, ami egy nagyon salamoni döntés volt, mind a két fél azt állítja, hogy neki van igaza. Annak idején, amikor már megépült az erőmű, és utána beültem a cégünkbe dolgozni, én többször is mértem az erőműn. És egyértelműen kimutatható volt, hogy a két zsilipkamra az évek során állandóan romlik és romlik. A végén már olyan volt, mint a dudarosta. A kamrán keresztül áramlott a víz összevissza a talajban. Amikor 98-ban aztán az MKP kormányra került, és Harna István miniszter lett, ezeket az eredményeket odaadtam Harna Istvánnak, aki eléggé megijedt. Komolyan vette a dolgot és továbbította a szlovák kormánynak, de úgy, hogy nem ő adta be. És akkor szavazta meg a szlovák kormány azt az 50 milliót a rések eltömésére. Azután javult a helyzet, de még mindig volt szivárgás. Azóta már nem nagyon mértem. Talán háromszor mértem, az utóbbi négy vagy öt évben nem. Az biztos, hogy erőművet ilyen sóderos altalajon építeni nem lehet. A víz nagy úr, a sóder között is megtalálja az utat, és félő, hogy előbb-utóbb valami történni fog. Hisz lehet látni, ahogy ülnek le a zsilipkamrák szekciói, némelyik 25 centit is elment. Ezért például rosszabb hatásfokkal működik az erőmű. Mert a két kamra között volt egy csőrendszer, amit ezek a lesüllyedő zsilipkamrák egyszerűen elnyírtak, és ezt idővel be kellett betonnal tömni.- A nyelvtörvényhez hasonló vitákat váltott ki a kárpótlás kérdése is...- Sajnos ott nem tudtunk előbbre jutni, mert az FMK tartotta magát az egyezséghez. De volt egy pillanat, amikor az egyik fiatal zöld képviselő valami fondorlatos módon benyújtott egy módosító javaslatot. Ha akkor azt a parlament megszavazza, akkor elé tudtunk volna menni az 1948-as évnek teljes szélességében. Egy szavazaton bukott meg az egész javaslat, és tudom, hogy az FMK-sok vagy ellene voltak, vagy nem szavaztak. Ha az akkor megment volna, ma nincs gond a kárpótlással. Sajnos ilyen az élet és a politika!- Még a táblatörvényről mondjon pár szót!- Volt a hivatalos tábla és a megnevezés. És ekörül ment a vita. Azt mondták, hogy Senec városát hivatalosan magyarul Szencnek hívni nem lehet. A településnek egy neve lehet csak, és az a Senec. A mi bizottságunk volt az Államigazgatási és Önkormányzati Bizottság, és többször tárgyaltunk róla. A belügyminiszter, mert már annyira húzódtak a tárgyalások, a helyettesét küldte az egyik tárgyalásra, azt hiszem Benőiknek hívták. Egyszer véletlenül úgy került a sor, leültem beszélgetni ezzel a Benőikkel. Végül mondtam neki, hogy minekünk nem az a célunk, hogy Senecből Szencet csináljunk. Nekünk az a fontos, hogy a város magyar megnevezését információként közölhessük a nagyközönségnek. Megsúgtam neki, hogy a kreszben van egy információs táblatípus, kék alapon fehér betűkkel. És akkor azt mondta, nagyon jó az ötlet. S aztán így ment át a törvény.