Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kolár Péter
Csemadok Kassai Városi Bizottsága. Az átszervezés egyúttal arra is jó eszköznek bizonyult, hogy megfoszthassák a helyi Csemadokot, elsősorban a kassai magyarokat a megszokott székhelyüktől, mivel a kassai Csemadok élére kinevezett elnökség pártcsoportjának a megítélése szerint a városban addig működő helyi szervezet jobboldali tömörülés volt. Akkoriban Kassán a Csemadoknak hatezer tagja volt. A szervezet elnöke, Halász Józsi bácsi aranyos és közkedvelt emberként volt ismert. A hatalom elképzelése az volt, hogy amennyiben a Csemadokot megfosztják központi székhelyétől, nem lesz hol találkozniuk az embereknek, nem lesz helyük és lehetőségük a született kassai polgárokhoz illő tevékenység kifejtésére. A Csemadok városi bizottságát pedig azzal a célzattal alapították, hogy a normalizáció segítségével megalakult városi pártszervezet felügyelete alatt fog politikailag megbízható tevékenységet kifejteni. Ezt az elképzelést csak részben sikerült véghezvinniük, mert amikor a Fő utcai épületet megkapta a városi bizottság, akkor azt a fiatalok vették kezelésbe, és nem a föntről kinevezett városi bizottság. A háttérben nagy politikai harc folyt. Sajnos egy-két évvel később az erősebb diadalmaskodott, és legalább tíz évre visszaesett a Csemadok tevékenysége. Csak a nyolcvanas évek elejétől lehetett újból erőteljesebben működni, akkor vált intenzívebbé újból a Fábry Klub és a Csemadok tevékenysége is. A tíz év alatt viszont olyan változások következtek be Kassa nemzetiségi és nemzedéki összetételében, amelyek visszafordíthatatlan károsodást okoztak az itt élő magyarságnak. Visszatérve az eredeti történethez, a főiskolát abbahagytam. Még nem tudtam, hogy végérvényes-e a kizárásom, vagy sem, nem kaptam semmiféle visszajelzést. Akkor kerültem először munkaviszonyba a Csemadokkal. 1969-ben kilenc vagy tíz hónapig az akkoriban alakuló városi bizottság instruktoraként működtem. Ez azért volt jó, mert közben szervezhettem a színházat és az ifjúsági mozgalmat is. Azt már említettem, hogy esti levelező tagozaton folytathattam volna a kassai tanulmányaimat, de ez többéves veszteséggel járt volna. Akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megpróbálnám Magyarországon. Sikerült is úgy-ahogy Pesten elintéznem az önköltséges tanulmányokat. Persze ehhez is a pozsonyi minisztériumból kellett volna hivatalos engedélyt kapnom. A minisztérium azonban nem bólintott rá. Nem hallgathatom el Rácz Olivér miniszterhelyettest, aki családunk barátjaként adhatott volna engedélyt az önköltséges tanulmányokra, de azt, ki tudja milyen okból, nem tette vagy tehette meg. Annak ellenére, hogy mint írót, tanárt és gondolkodót nagyra becsültem, rendes embernek tartottam, aki a fiataloknak, ahol tudott, segített, velem kapcsolatban akkor nem állt a helyzet magaslatán. Végül egyik ismerősöm kiadott egy sokszorosított engedélyt, amelyen szemet szúró vörös pecsét volt. Hogy senki sem írta alá, azt a pesti minisztériumban sem vették észre. Lényegében tehát engedély nélkül elindultam Budapestre azzal, hogy az 1970-71-es tanévet a Műszaki Egyetemen folytatom. Gyorsan kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű. Kilenc különbözeti vizsgát kellett ahhoz letennem, hogy a tanév második félévétől másodikban folytathassam a tanulmányaimat. Vesztettem két-három évet, de úgy gondolom, hogy így utólag is meg kell köszönnöm a Kaómároknak és Sámsonoknak, hogy megpróbáltak ellehetetleníteni. Mert őszintén mondom, másként eszembe se jutott volna, hogy Kassáról Budapestre menjek és nappali tagozaton folytassam a tanulmányaimat. Persze közben sok családi problémát is le kellett küzdenem. Apám már nem élt, anyukámnak kis nyugdija volt, a húgom még mindig húzta valahogy a főiskolán, majd magától feladta. A nagybátyám Budapesten élt, de akkor halt meg a felesé-185 KOLÁR PÉTER
