Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gyurgyik László
152 - Milyen érzésekkel menték haza erről a születésnapról, egyszerű születésnapi ünnepségként élted meg, vagy több volt ennél?- Nem, mindenképpen több volt. Mert ha belegondolok, sokkal nyíltabb volt a légkör, és menet közben már jöttek az infók, hogy kezdődik valami Prágában. Itt valami történik, itt valami olyan változás van, aminek a következményei nem egyértelműek, de egy nappal később már nem ugyanúgy fogunk fölkelni, mint előtte. Aztán elkezdődtek a tüntetések, a Hviezdoslav téren az első időszakban és aztán a Partizánoknál az SNP téren, ott rendszeresen. Ezeken részt vettem, emlékszem többek között Grendel fellépéseire. A fő sztár abban az időszakban Jano Budaj volt a speciális sapkájával meg a többiek, kulcsok csilingelőse. Ennek sokkal halványabb változatát éltük meg a munkahelyen, mert ott is volt mozgás.- Egy ilyen értelmiségi munkahelyen hogyan fogadták, hogyan nézték ezeket az eseményeket?- Az értelmiségi munkahelyen voltak párttagok, voltak volt párttagok és voltak nem párttagok, akik között nagyon érdekes diskurzus zajlott ebben az időszakban. Az egyik kolléga, aki kizárt párttag volt, dicsérte a változásokat, de egy szociáldemokrata irányban történő elmozdulásként tartotta őket elfogadhatónak. De látni kell, hogy abban az időszakban a szlovák társadalom, a másként gondolkozó nem hivatalos szlovák társadalom nem volt homogén. A kizárt párttagok zömmel inkább szocdem irányultságúak voltak. Volt egy kereszténydemokrata, keresztény típusú csoport, a Čarnogurský-félék. És például ezek a kizárt párttagok nem igazán tartották volna szerencsésnek, ha pont a kereszténydemokrata irányban menne el az egész. Mert ők úgy gondolták, hogy létezik egy emberarcú szocializmus, csak annak az állampárt valami módon elfuserálta a megvalósítását. Nem a keresztény elveket kritizálták Čarnogurskýékban, hanem azt, hogy a retorikájuk sok szempontból a Tiso-féle szlovák államra, illetve annak a megnyilvánulásaira emlékeztette őket. [...] NI 00< V ary *0 LJĽ«. V-., CD- Meg lehet azt mondani, hogy te mikor érezted azt, hogy no, itt most már egy viszszafordíthatatlanul döntő változás van, tehát ez már rendszerváltás, ez már forradalom. Mert az emberek, én úgy gondolom, az első napokban tanácstalanok voltak, és nem tudták, hogy mi lesz. Volt egy lelkesedés, de azért volt egy óvatosság is.- Én egy dologban nem hittem. Nem hittem abban, mert ugye jöttek a különböző, ilyen-olyan infók, hogy a rendőrség, hadsereg, milícia be fog ebbe avatkozni, én nem hittem abban, hogy ez bekövetkezik. Akkor, amikor már a prágai tüntetések lefolytak, ahogy lefolytak, beavatkozott a rendőrség, de mégis az egész dolog másképpen zajlott, mint korábban. így mire Pozsonyban beindult az egész, meg elkezdődtek a tüntetések, akkorra egyértelművé vált, hogy itt már túlléptek a változások egy olyan kereten, amit még vissza lehetett volna fordítani. Másrészt nem volt meg a rendszernek az a legitimitása és az a háttérereje, amivel ezt meg tudta volna csinálni. És a másik oldalon a párton belül is érezhető volt, hogy gyakorlatilag ők már tudják, hogy ezt nem lehet úgy folytatni, mint eddig.- Te mikor léptél túl azon, hogy csak egyszerűen szemlélője legyél a dolgoknak, amikor már úgy gondoltad, hogy neked azért valamibe bele kell kapcsolódnod?
