Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gombik Róbert
- Akarok, mivel ebből okulhat a jövő generációja. Nem tudjuk, mi vár rájuk. Ettől a tehertől már meg akartam szabadulni. Azért adtam interjút Vrabec Máriának, amit az egész ország elolvashatott. A visszhang váratlan és megdöbbentő volt. Sokan felhívtak telefonon és gratuláltak. Papok, sőt Kassáról egy orvos is. Visszatérve oda, hogy megkerestek a titkosok, és azt mondták, ha pap akar lenni, nem tehet államellenes dolgokat. Mi semmi mást nem kívánunk, csak tartsa be a törvényeket. Akkor aláírtam egy papírdarabot, hogy amíg a lelkiismeretem megengedi, addig mindenben együtt fogok működni az állami hatósággal. Ott van az archívumban az a cetli, egy kitépett oldal volt egy füzetből. Mondták, hogy ezt írjam alá. Ezt a cetlit aláírtam. Igazán nem voltam tudatában annak, hogy ez azt jelenti, hogy aláírtam az együttműködést a titkosrendőrséggel. Nem is vettem úgy.- Hányadéves voltál akkor?- Ez a fölszentelés előtt volt.- Már a katonaság után?- Nem. De nem hagyott aludni ez a dolog. Nap mint nap erre gondoltam. Majdnem minden éjszaka. Aztán mikor értesültem 1977. január 7-én a Chartáról, egy pillanatig sem gondolkodtam. Itt van a lehetőség ledobni minden láncot, amitől nem tudtam a gyávaságom miatt szabadulni.- Te azonnal aláírtad, mikor megtudtad?- Azonnal mentem a barátommal Prágába, hogy megtudjuk, miről is van szó. A dokumentumokat, amit Prágában kaptunk, áttanulmányoztuk, és néhány hónappal később aláírtuk. 1998 májusában volt nyilvánosságra hozva, bár sokkal hamarabb írtam alá. A prágaiak védeni akartak minket, s tán arra is gondoltak, hogy visszalépünk.- Térjünk még kicsit vissza oda, hogy aláírtál a titkosoknak. Mi történt utána, az ŠtB megkeresett téged ezt követően?- Időnként, minden két hónapban, és akkor persze hogy kérdezgettek.- És miről kérdezgettek?- Mindenféléről. A kollégákról, erről-arról, hogy viselkednek. De soha semmit nem mondtam. Mindig falaztam, mindig düh volt bennem, mikor együtt voltunk. Olyan dühös voltam, hogy meg tudtam volna őket fojtani.- Honnan jöttek ők?- Pozsonyból.- És kik, a neveikre nem emlékszel? 115 GOMBÍK RÓBERT
