Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Gál Milán

akkori vezetés ezt akceptálta. És úgynevezett kerekasztal-megbeszélések jöttek létre, 99 amelyekről az előbb szóltam. Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy lemon­dattuk a képviselő-testület egy részét. Egy érdekesség is történt. Az akkori párt még nem nyugodott bele a dolgokba. Ugye, ezek a szavazások, hogy úgy mondjam, formálisak voltak, de meg kellett, hogy történjenek, hogy a törvényes rendelkezések be legyenek tartva. De akkor is tudtuk, és ma is tudjuk, hogy csak formálisak voltak. A kerekasztal-megbeszélések eredményei voltak, és mindenki garanciát vállalt, hogy az általuk delegált képvise­lők be fogják tartani az egyezséget. Két fordulóban történt a képviselő-testület megújítása. Az első fordulóban még egy kicsit kisebbségben maradtunk, mert még erős volt a párt, akkor csak húsz százalékot akartak átengedni. Akkoriban 45-50 volt az arány, még kisebbségben volt az ellenzék. S a következő fordulóban - tulaj­donképpen csak két hétig tartott, nem volt ez hosszú folyamat - a VPN két képvi­selőjét nem kooptálták. Pontosan ez a kommunista többségű helyi parlament. Mi igyekeztünk az adott szavunkat teljes mértékben betartani, s nem emlékszem rá, hogy valamikor is amiatt konfliktusunk lett volna, hogy valamilyen megígért lépést, feltételt nem tartottunk volna be.- Tagja lettél te is a helyi képviselő-testületnek?- Nem.- A végrehajtó hatalomban sem vettél részt akkor?- Nem. Az első ciklusban nem. Újra ismétlem, hogy én ezt miért csináltam. Úgy gondoltam, ilyen szempontból nem fogok soha belépni még a helyi politikába se.- Milyen volt a szlovákok és a magyarok viszonya akkortájt?- Jó, kimondottan jónak mondanám. A helyi VPN is érezte, mivel Ipolyság magyar többségű város, s látni is lehetett az emberek reakcióiból, a gyűléseken való rész­vételből és a támogatottságból, hogy mi vagyunk az az erő, amelyik itt meghatáro­zó szerepet játszik. Azok az emberek, akik a VPN-t az első körben irányították vagy mozgatták, úgy gondolom, ezzel teljes mértékben tisztában voltak, s ennek tuda­tában, tehát a lehetőségeiket felmérve kommunikáltunk.- Tehát jó volt a viszony a VPN és az FMK-t képviselő emberek között?- Igen, ott is ez volt szerintem a helyzet. Nem emlékszem semmilyen széthúzásra abból az időből.- A Csemadokban akkor mi történt? Hogyan viszonyult a dolgokhoz helyi szinten?- A Csemadokban is megindult egy mozgás, mert ott is pártkáderek voltak a veze­tésbe beültetve. Mi akkoriban, megmondom őszintén, a Csemadokot teljesen leír­tuk, ez, azt hiszem, nemcsak ipolysági dolog volt, hanem egész Szlovákiára jellem­ző. Pontosan azért, mert ott pártkáderek voltak, nagyon átszőtt és nagyon bebás­tyázott szervezet volt ebből a szempontból a Csemadok, s mi leírtuk. NV1IIAJ 1V9

Next

/
Thumbnails
Contents