Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Zászlós Gábor
ZÁSZLÓS GÁBOR 772 Dunaszerdahelyről kijött a teherautó fáért, és közölték, hogy bejöttek az oroszok. Szerdahelyen már tudták, mi meg még nem tudtuk. Hitetlenkedtünk, tanakodtunk egy ideig, aztán elindultam haza. Később egy orosz dzsip jött, láttunk helikoptert, amikor mentem hazafelé Eperjesről, akkor olyan képekkel szembesültem, mint a háborús filmhíradókban, páncélozott járműoszlopok jöttek az úton velem szemben. Vámosfaluban kint az utcán álltak az asszonyok, akkor még kötényt hordtak, s a kötényükkel törölgették a szemüket. Ott álltak az utcaajtóban, és sírtak. Teljesen olyan kép volt, hogy itt háború van. Vásárúton a falun keresztül folyik az Erzsébet-patak, mi csak Dunának hívtuk, hát ott tanyáztak egy ideig a katonák, magyar, bolgár katonák voltak ott, és mi ott sündörögtünk körülöttük. Azután volt még egy élményem, a szintén vásárúti Balogh Géza, aki később oktatásügyi államtitkár volt, jött Pozsonyból - akkor a Szocialista Ifjúsági Szövetség központjában dolgozott, és hozta a rendkívüli kiadványokat. Megállt egy nagy fekete autó a falu központjában, és Gézáék osztották a lapokat, hősök voltak, hihetetlen hangulat volt akkor.- Miért mentél el erdésznek?- A faluban volt egy fiú, aki vasárnap délután erdész egyenruhában sétált a lányokkal, Vörös Józsi. Nekem gyerekként nagyon tetszett az egyenruha, és mindig szerettem a természetet. Valóban a természet iránti vonzalmam volt a mérvadó. Másrészt Nádszegen volt egy erdészlak, amit én az autóbuszból mindig láttam, legendák keringtek a vadászokról, az erdész úr már „valaki” volt. Azt a gürcölést, amit a mi családunk csinált, kaszáltuk a szénát, gyűjtöttük, ehhez képest az erdészek már mások voltak. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ha valaki közülünk a családból erdész lesz, az már jobb módban, jobb sorban élhet tovább.- Szüleid mivel foglalkoztak?-Apám útkarbantartó volt, anyám meg háztartásbeli, négy gyerek volt. A mi családunk egy tipikus csallóközi munkáscsalád volt. Anyám nagyon jó tanuló volt. Tanította őt Blaskovics József, a későbbi prágai turkológus. Nagyon szívesen emlékezett rá anyám, és emlegette - a tanító úr dicsérte anyámat, milyen jó fejű gyerek, és sajnálta, hogy anyám olyan körülmények között élt, hogy nem tudott továbbtanulni. Mikor felkerültem 1973-ban Prágába, és találkoztam a „Józsi bácsival", anyámról beszélgettünk - anyámat büszkeség töltötte el, hogy a Józsi bácsival találkozott a fia.- A vagyoni helyzete milyen volt a családnak?- Szegények voltunk. Ma is mosolyogva idézzük, ha összejön a család, hogy apánk azt szokta mondani, tejben-vajban fürdünk. Ez azt jelentette, hogy volt tehenünk, tehát volt tényleg tej, anyám készített túrót, tejfölt, és volt túrós rétes, túrós lepény, túrós csusza, túrós csikmák, mindenféle túrós tészták, de egyébként rendkívüli szegénység volt a ruha terén is, nem volt semmi. Ennek ellenére az anyám mindig eljárt kapálni, vállaltunk földet és bekapáltuk, és azért mindig volt egy disznónk, meg hát apró jószág az udvarban. Mikor nagyobbak voltunk, suhancok, akkor már virtusból, hogy mi tudtunk kézzel kaszálni, segítet-