Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Zászlós Gábor
tünk apánknak. És később, ez tartott egész 75-ig vagy 76-ig, még egyetemista koromban is tartottunk tehenet, és én ugye jártam kaszálni.- Mit olvastál?- Rendkívül sok magyar történelmi vonatkozású könyvet olvastam annak ellenére, hogy szlovák iskolába jártam. Ha emlékszel rá, voltak ezek az Olcsó Könyvtár könyvek, azokat mind elolvastam.- És a további sorsod hogyan alakult?-1968-ban, mint utaltam rá, elkezdtem dolgozni az eperjesi erdészetben. Apám abban az időben 1200 koronát keresett, anyám ebből tartotta el a négy gyereket. Az erdészetnél a kezdő fizetésem 900-1000 korona volt. (...) Valójában innen eredeztetem, hogy a későbbiekben jogot tanultam. Ugyanis eljártam dolgozni az erdészethez, mivel kevés fiatal volt, valójában idős emberekkel, majdnem nyugdíjasokkal dolgoztam. Kerítést készítettünk, gödröt ástunk, kerítésoszlopot raktunk le stb., faragtunk cellulózt, fát héjaztunk. Tudatában voltam annak, hogy nekem 4 hét szabadság jár, és az erdésznél ezt ki is akartam harcolni. Mikor nem találtam meghallgatásra, elbicikliztem Dunaszerdahelyre, és vettem egy munkatörvénykönyvet. Hát képzelheted, hogy az erdész úr nem csípett engemet, hogy egyszer csak a kis favágó kinyitja neki a munkatörvénykönyvet, és megmutattam neki azt a paragrafust, ami szerint 18 éves korig négy hét szabadságjár, nem két hét. Nem lettem a kedvence. (...) Bátyám, aki Galántán végzett gépjavítóként, akkor járt esti tagozatra a Duna utcai középiskolába. Járt az Ifjú Szivekbe énekelni. Többször piszkált engem otthon, hogy te „favágó”, veled mi lesz. Áthelyeztettem magam Pozsonypüspökibe dolgozni. Innét kezdtem járni 1969-ben a Duna utcai középiskola esti tagozatára, természetesen munka mellett. (...) Egy év után váltottam, segédmunkásokat keresett a pozsonyi Magasépítő Vállalat. Itt kezdtem én az építőiparban a segédmunkási karrieremet, ami 1973-ig tartott, közben leérettségiztem. Jelentkeztem a bölcsészkar felnőttképzés szakára. Ez akkor teljesen új szakma volt. El is mentem felvételire, de nem vettek fel. A következő évben megint elmentem a felvételire, és mikor a szóbelire bementem, akkor megkérdezte az elvtárs, hogy maga magyar, ugye? Megkaptam az elutasító értesítést. Megfellebbeztem, de közben a prágai Károly Egyetemre is jelentkeztem. Felültem az éjszakai vonatra, reggel bementem az egyetemre egy szál szvetterben, az egyetemen mindenki öltönyben volt, én meg ott virítottam egy szál pulóverben. Mikor megkaptam Prágából az értesítést, hogy fölvettek, Pozsonyból is megjött a fellebbezésemre a pozitív válasz. Választhattam. Prágát választottam. Emlékszem apámnak egy akkori mondatára: minek akarsz tanulni, erdész már lehetnél. Abban az időben, ha a faluból elment valaki főiskolára vagy egyetemre, azt az egész falu tudta. Kinek a gyereke, hova megy. Működött az irigység is, nem mindenki hitte, hogy képes vagyok elvégezni az egyetemet. Ez akkora nyomásként ült rajtam, tudtam, hogy legalábbis a harmadik évfolyamig engem nem dobhatnak ki, nagy szégyen lett volna a faluban. (...) Eltökéltem, hogy az egyetemet mindenáron időre befejezem - ami sikerült is. Nagyon alaposan, szorgalmasan, rendszeresen kezdtem tanulni 1973- ban őszén. Kezdetben egy nagy tanteremben voltunk elszállásolva. Egy helyen 773 ZÁSZLÓS GÁBOR
