Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Varga Sándor
VARGA SÁNDOR 760 napon volt, én csütörtökön és pénteken is tovább dolgoztam a levéltárban. Azt hiszem, pénteken kaptam egy telefont a kormányhivatalból, hogy jelenjek meg egy meghallgatáson az új kormány összeállításával megbízott Milan Čič miniszterelnök-jelöltnél. A levéltárban nem szóltam arról, hogy hová megyek. Más ürüggyel kértem rövid eltávozási lehetőséget. A meghallgatás teljesen formális volt, öt percig sem tartott. Éppen csak a bemutatkozást szolgálta. Elkérték a címet, hogy hová fordulhatnak a káderanyagomért. Ekkor még ugyanis tovább működött a kommunista rendszerbeli gyakorlat. (...) Miután a kormányhivatal szándékozta kikérni a dossziémat a levéltártól, kénytelen voltam a személyem körüli fejleményekről szólni az igazgatónak. Ez pénteken volt. A hét végén azonban már értesítettek, hogy a kormány eskütétele kedden, december 12-én lesz a várban. Hétfőn még bementem dolgozni, hogy a dolgaimat összerendezzem, íróasztalomat kiürítsem. Másnap tehát megtörtént az új kormány eskütétele. Nehezen leírható érzések kavarogtak bennem. Egy-két héttel ezelőtt még húsz éven keresztül a társadalom perifériájára kitaszított, megtűrt személy voltam. Most pedig egyenesen az ország vezetői között találtam magamat anélkül, hogy erre törekedtem volna, egyszerűen csak hagytam, hogy a dolgok körülöttem megtörténjenek.- Tehát nem egészen egy hét alatt megtörtént a kinevezésed. Előtte senki sem beszélt Veled magyar részről a várható feladatokról?- Senki az égvilágon. E tekintetben teljesen magamra voltam hagyatva. Elsősorban azonban gondoskodnom kellett az alelnöki iroda működésének beindításáról. Röviddel azelőtt felvettem a kapcsolatot Tóth Gézával, aki a kormányhivatalban dolgozott már húsz éven keresztül, tehát jól ismerte a belső viszonyokat. Kineveztem őt irodavezetőnek. Az ő tapasztalatára és ismereteire támaszkodva építettük ki a három személyből álló miniszterelnök-helyettesi irodát. Ez az irodavezetőt, a titkárnőt és a gépkocsivezetőt jelentette. Szóval minimális munkatársi kör. A kormányhivatal egyes osztályai közül hozzám tartozott a Nemzetiségi Titkárság, amelynek akkor nem volt osztályvezetője, és mindössze két személyből állt. Rövid időn belül a kereskedelmi minisztériumból átvettük Mihály Gézát, aki a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöki posztjára közben kinevezett Nagy Kázmér titkárságának volt a vezetője. Az elképzelés az volt, hogy a kormány kinevezi osztályvezetőnek a Nemzetiségi Titkárság élére. Mivel előzőlegtöbb éven keresztül dolgozott már a kormányhivatalban, jól ismerte az ottani viszonyokat. Ezt elő is terjesztettem, de a hivatal emberei ezt többszörösen megfúrták. Nem tudtam kideríteni az igazi okot. De a fél év alatt, amit a pozíciómban eltöltöttem, többször tapasztaltam, hogy a hivatal emberei, ahol lehetett, igyekeztek a tevékenységemet akadályozni. Például a gépkocsivezetőm a fél év alatt, banális diagnózisokkal, több héten keresztül betegállományban volt. Kénytelen voltam a rendelkezésemre bocsátott Zsigulival sofőr nélkül közlekedni, ha valahová menni akartam, intézni kellett egy másik sofőrt a kormányhivatalban, ami mindig komplikációval járt. Ami az érdemi munkát illeti, a kormánytól két állandó feladatot kaptam. Az egyik: a kelet-szlovákiai görög katolikus és a pravoszláv egyház közötti, többnyire vagyonjogi vitában, kellett közvetítőként fellépnem. A másik: az akkor fellépő átmeneti papírhiánnyal összefüggésben koordinálnom kellett az újságpapír elosztását az egyes kiadók illetve, újságok között. Mit mondjak, egyik
