Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Varga Sándor
feladat sem volt az ínyemre való. A nemzetiségi kérdésben, ami eleve a feladatom volt, próbáltam valamit tenni, de teljesen magamra voltam hagyatva. Összehívtam egyszer néhány szlovákiai magyar értelmiségi személyt egy beszélgetésre, hogy mondják el, mit tartanának fontosnak a kormány szintjén intézni. Nem kaptam azonban használható ötleteket. Külső tanácsadónak felkértem Szabó Rezsőt, aki az 1968-as 144. sz. nemzetiségi alkotmánytörvényből kiindulva javasolta, hogy az ott rögzített lehetőséget megragadva, a meg nem valósított résztörvényeket kellene elfogadtatni a nemzetiségi kérdés rendezésére. Elsőnek a nyelvtörvényt javasolta. Ez törvényes és járható útnak látszott. Összeállított egy szakértői munkacsoportot, amely dolgozott a törvény előkészítésén. A nemzetiségi kérdés ügyét előmozdítandó elindítottam a kormány Nemzetiségi Tanácsának új összetételű megalakulását. Ez meg is valósult, de mivel a kormány ragaszkodott hozzá, hogy a Matica slovenská is részt vehessen a Tanácsban, a nemzetiségi képviselők végül kisebbségbe kerültek. Ez az összetételű testület tárgyalta meg a közben elkészült nyelvtörvényjavaslatát is, és természetesen nem hagyta jóvá. Emlékezetes marad a miniszterelnök és egyes miniszterek részvételével megtartott 1990. március végi komáromi értekezlet. Ezt a miniszterelnök tanácsadói javaslatára kezdeményezte. Az volt a célja, hogy tompítsa a feszültséget, amely a szlovák-magyar viszonyban az országban kialakult. Ez egy teljesen félresikerült akció volt. A szlovák politikusok nem mérték fel, hogy a kialakult helyzetben nem a szlovákiai magyarok az agresszívak és összeférhetetlenek, hanem bizonyos szlovák csoportosulások, amelyeket a szlovák lakosság többsége is támogat. Tehát elsősorban őket kellett volna a kormánynak valamilyen módon megszólítani. Egyébként az egész találkozóra rányomta negatív bélyegét az akkori belügyminiszter, Vladimír Mečiar bárdolatlan, részben üvöltve elmondott beszéde, amelyben a magyarság egyik prágai parlamenti képviselőjét, egyben a Csemadok elnökét, Sidó Zoltánt, teljesen indoktalanul megtámadta. Közben alakultak az egyes magyar pártok, amelyek elsősorban az alakulás gondjaival, valamint az egymás elleni küzdelmekkel voltak elfoglalva. A júniusi választások közeledtével már különösebben őket sem érdekelte a kormánybeli pozíció, amelynek a napjai meg voltak számlálva. Most így két évtized távlatából visszatekintve úgy látom, nagy merészség volt mindenféle kormányzati tapasztalat nélkül elvállalni egy ilyen pozíciót. Éreztem is, hogy több mindent menet közben kell elsajátítanom. De azt hiszem, azokban az időkben nem egyedül jártam hasonló cipőben. Valahol pedig mégis bíztam benne, hogy tudok tenni valamit a kisebbségi ügyekben. Sajnos az általános magyarellenes légkör inkább csak védekezésre kényszerített. Különben is maga a kormány, amelynek tagja voltam, eleve átmenetinek számított. Tulajdonképpen nem várták el tőle, hogy hosszabb távú intézkedéseket foganatosítson. Az elmúlt években pedig láthattuk, hogy milyen sok tényező összejátszására van szükség ahhoz, hogy egy ellenséges légkörben javítani lehessen a kisebbség jogállásán. A rendszerváltozás idején és az azt követő fél évben ezeknek a töredéke sem volt adott.- Jöttek a pari amenti választások, 1990 júniusára már kialakultak a pártstruktúrák, ekkor merre tájékozódtál?- Őszintén megvallva kicsit annak örültem, hogy a választások után megszabadulok a kormányzati pozícióval járó felelősségtől, mert az utolsó két hónap már 761 VARGA SÁNDOR
