Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Tóth Károly

kel az évek során találkoztunk különböző lakásokon. Bennünket soha senki sem vett fel a Bizottságba, de több fontos megbeszélésen jelen voltunk, és mint említettem, Duray USA-ba utazása után (1988. augusztus eleje), többünk irányító funkciót is vállalt a Bizottság munkájában. (...)- Durayt 1982-ben letartóztatták, mit jelentett ez számotokra?-Akkor már figyelt bennünket a rendőrség. Engem, hajói emlékszem, négyszer hallgattak ki, Galántán és Pozsonyban. Duray letartóztatására hosszú hónapokon át készültek, senkit sem ért váratlanul. A lakásán volt az ún. „szitás" nyomda, ez egy amatőr, rámás megoldású stencilnyomda volt, amit még Gyurgyík Lackóék csempésztek be Lengyelországból. Ezt elkobozták. A letartóztatása új helyzetet teremtett. A vizsgálati fogságban mindent magára vállalt, egyedül vállalta fel a Bizottságot, így enyhébb paragrafust tudtak ráróni, mintha többedmagával végzett volna csoportos felforgató tevékenységet. Ha jól emlékszem, „csak” a 100-as paragrafus vonatkozott rá a 98-as helyett, ami alapján Haveléket elítélték. Az új helyzet abból állt, hogy mivel magára vállalta a Jogvédő Bizottságot, a Bizottság több dokumentumot nem jelentethetett meg, hiszen ez cáfolata lett volna a vallomásának. A magyar iskolák elszlovákosítására tett kísérletek viszont folytatódtak, erről pedig tájékoztatni kellett a közvéleményt. Ekkor alakítottuk meg a Csehszlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportját, vagy csak „Szlovákiai” volt a neve, már nem emlékszem. Ennek az volt a feladata, hogy folytassa a Bizottság munkáját, és felmutassa: Duray letartóztatásával semmi sem oldódott meg, mások léptek a helyébe. Ezeket a dokumentumokat Sándor Eleonórával, Öllös Lászlóval és Molnár Imrével együtt készítettük. Az egy év alatt 2-3 dokumentumot adtunk ki, és postáztunk a szokásos címekre. Volt egy másik vonatkozása is a változásnak: Duray mellett ki kellett állni, hiszen csak ez menthette meg a börtöntől. Mi akkor egyetemisták voltunk. Gyakorlatilag az utolsó év előtt álltunk. Tudtuk, hogy figyel a rendőrség, és tudtuk azt is, hogy komoly következményei lehetnek a lépésünknek. De amikor láttuk, hogy szinte az egész értelmiség köréből senki sem meri vállalni vele a kapcsolatot, úgy döntöttünk, mi megtesszük ezt. Ne gondold, hogy könnyű volt ez a döntés, ma is összeszorul a gyomrom, ha azokra a napokra gondolok. A kiállás annyit jelentett, hogy folyamatosan kapcsolatban álltunk Zsuzsával, a feleségével, vittük a híreket Magyarországra, részt vettünk a magyarországi delegáció útjának megszervezésében a perre, és végül mi magunk is megjelentünk a peren. Magyarországon akkoriban Törzsök Erikával, Benda Gyulával és már nem emlékszem, kivel, Jeszenszky Géza is köztük volt, tartottuk a kapcsolatot, akik megalakították a „Duray Bizottságot”. Törzsök Erikának már bevonták az útlevelét, így élettársa, Emil járt Pozsonyba. Maga a per hosszú évekre meghatározta a magatartásunkat. Nem csak az, ami a „Justičný palác” (a pozsonyi bíróság épülete) falain belül zajlott, hanem ami kívüle. Senki sem tudta, hogy mikor lesz a per, amikor aztán az utolsó pillanatban kiderült, egy nap alatt minden fontos szlovákiai magyar személyiséget, irodalmárt, történészt felkerestünk, hogy vegyen részt a peren. Nos, ez volt az az élmény, amit sose feledek el. A szlovákiai magyarság prominens képviselői, akiket mi nagyon tiszteltünk, akikre felnéztünk, és akik 89 után komoly politikai szerepet is vállaltak, mind visszautasítottak bennünket, a fontos munkájukra, a kiadás előtt álló korszakalkotó művük-707

TÓTH KÁROLY