Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szigeti László
Laciékkal el akartunk indítani egy irodalmi folyóiratot. Arra emlékszem, hogy tulajdonképpen névadója, keresztapja vagyok a Duna Menti Tavasznak. Ez mind egyfajta törekvés volt arra, hogy valamiképpen kulturáltabbá, humanizáltabbá tegyük azt a közeget, amiben éltünk. Aztán persze voltak apró ellenállások néha, akkor fontosnak tartott gesztusok. Amikor már az Új Szóban voltam, névtelen leveleket adtunk fel a magyar iskolák bezárása ellen, terjesztettük a különféle állásfoglalásokat. Emlékszem, Új Szósként én Újvárba mentem, hogy ott adjam fel a KB tagjainak ezt a tiltakozó iratot. De ezek névtelen ellenállások voltak. Mi arra törekedtünk inkább, hogy egy minőségibb hangnemben szóljunk és amennyire csak lehet, ne virágnyelven mondjuk el a véleményünket. Érdekes lenne számomra visszaolvasni az akkori írásaimat, hogy azok mennyire voltak érthetőek, mennyire voltak igazságkeresők. Én azt hiszem, senki se várta vagy nagyon kevesen várták a diktatúra megbukását. Itt Közép-Európában, Magyarországon, Lengyelországban volt egyfajta belső ellenállás, de még a Chartások is a rendszer keretein belül keresték a lehetőségeket. Méltányosabb bánásmódot azoknak, akiknek esetleg más a véleményük, akik módosítani, jobbítani akarnának valamit.- Egy diktatórikus rendszerrel szembeni ellenállásban fordulópontot jelent az, mikor valaki kilép ebből a fajta titkos konspirációból és először nyíltan aláír valamit, vállalja a nevét, hogy én most szemben állok a rendszerrel. Ez nálad mikor jött el?- Az már nagyon későn volt. Engem nem nagyon szerettek. Az Új Szóban nem szeretett Szarka István főszerkesztő-helyettes. Elég sok gondjuk volt velem. Ezt visszaigazolja Szilvássy vagy Bodnár Gyula is. Ha valakivel gondjuk volt az Új Szóban, akkor velem elég gyakran, az írásaim miatt. Ugyanez történt a kassai Thália Színházban is. Tulajdonképpen azért kellett elmennem, mert akkor a kassai kerületi pártbizottságon Rudolf Schuster volt az ideológiai titkár. És Gágyor Péterrel együtt csináltunk néhány darabot, amelyeket ideológiailag mind megbélyegeztek, hogy rendszerellenesek. Akkor én amatőr rendező is voltam. Miután el kellett jönnöm a Tháliából, Dunaszerdahelyen kezdtem amatőr színészekkel dolgozni. Először, ha jól tudom, a gimnazisták szóltak nekem, Németh Ilona, Hrapka Tibi, Világi Őszi, Csala Lajos, hogy gimnazistaként valamilyen darabot mutatnak be és hogy megnézném-e őket, tanácsolnék-e nekik valamit. Velük akkor ismerkedtem meg, csináltunk egy ilyen szabálytalan szalont vagy klubot, könyveket adtam nekik, hogy olvassák el és azokról a könyvekről beszélgettünk. Mint amatőr színházi rendező, azt hiszem, a Jókai Napokon kétszer nyertem rendezői díjat. Az egyiket tulajdonképpen Bodnár Gyuszinak kellett átvennie. Akkor a megyerieket rendeztem, Majakovszkij Poloskájából csináltam Gyuszival együtt egy darabot, egy csomó ötletet vittem bele és a cseh groteszk és irónia felé vittük el a rendezést. Erről a darabról kapta később a Poloska Színház a nevét. És ez a darab nagydíjat kapott a Jókai Napokon, de akkor a Csemadok országos vezetése egyszerűen nem nekem adta át, nem engem szólított ki a színpadra az ünnepségen, hanem Bodnár Gyuszit, de Gyuszi volt olyan korrekt, hogy bejelentette, ez a díj az enyém. Azután egy Örkény darabbal nyertem fődíjat, a Kulcskeresőkkel. Ezeket akkor mi úgy éltük meg, hogy ezek az ellenállás apró szilánkjai. Nagyon sok ilyesmit lehetne felsorolni. Azt hiszem, hogy élt bennem a job-641 SZIGETI LÁSZLÓ
