Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szabó Rezső
SZABÓ REZSŐ 624 s az utolsó, képviseleti ügyek. Közös megegyezés alapján közös platformot képviselnek. Nem tudom, hogy ekkor már megvolt vagy nem volt meg, és ha megvolt, az FMK ott lévő emberei tudtak-e róla vagy nem tudtak, hogy később a prágai parlamentben jóváhagyott alkotmánymódosítás, amely szerint választások kiírása nélkül a lemondott képviselők helyére új képviselőket kooptálnak, méghozzá a Polgári Fórum, illetve a VPN javaslata alapján. Tehát nincsenek választások. S arról, hogy kit javasolnak képviselőnek, két helyen döntenek: Prágában a Polgári Fórum, Pozsonyban a Nyilvánosság az Erőszak Ellen. Amellyel, nem találok hirtelen jobb kifejezést, szimbiózisban élt az FMK. Tehát nem fogadhatott el valami mást. Ha tudtak róla, tudtak róla, ha nem tudtak róla, akkor is érezték, voltak annyira fejlettek, hogy ők nem fogadhatnak el valamit, hogy nem a VPN, az FMK-n keresztül a Csemadok, meg a Polgári Fórum, meg a diákok, meg kiscsibék, meg a tyúkok, meg a stb. Szóval ma már ezt tudom. Akkor nyilván nem tudhattam, mert akkor még azt se tudtam, hogy a képviselőházat így töltik majd fel, és így tovább. Tehát ez a kezdeményezés, ezt ma is mondom, hogy sajnálatosan így végződött. Végződhetett volna egy normális vita keretében, s nem egy lehurrogások légkörében, úgy is, hogy igen, lesz egy közös nyilatkozat, ami arra vonatkozik csak, hogy, de erre már nem. De ilyen normális beszélgetésre sajnos nem került sor, hanem inkább ez. Ha eddig azt mondhatnám, hogy ennek a fórumnak az összehívása előtt egymástól független csoportosulások léteztek, akkor ennek a fórumnak az eredményeként, negatív eredményeként, azt mondhatnám, hogy ettől kezdve egymással szembekerült, és szemben álló csoportosulások léteztek. Úgyhogy ez a fórum nem hozott megoldást, hanem meszszebb vitte egymástól az embereket, mind a „harminchármak”, mind a Csehszlovákiai Magyar Fórum képviselőit, meg a Csemadok társelnökét. Itt a mundér becsülete azt követelné, hogy egyértelműen mondjam ki, hogy a fiatalok elutasító, vagy mit tudom én milyen magatartása következtében. Ha ezt a beszélgetést akkor este csináljuk, vagy másnap reggel, akkor biztos, hogy ezt a záradékot hozzátettem volna. Ma, tapasztalataim alapján, meg amire rájöttem, ezt a záradékot nem teszem hozzá, de akkor biztos, hogy hozzátettem volna, mert úgy láttam, úgy éreztem, és úgy mentem ki akkor abból a teremből.- Én még két szempontot vetnék itt föl. Az egyik az, ahogy ön is említette, hogy valóban ez egy generációs ellentét is, hiszen az úgynevezett fiatalok akkor 40 évesek voltak, az asztal másik szárnyán ülők pedig, hát, inkább 60. Tehát ez lehetett az egyik, mert hát az FMK-sok között voltak egészen fiatalok, a Tóth Karcsi és mások, akik épphogy csak befejezték az egyetemet. Tehát ők még negyven, sőt, ők közelebb voltak a harminchoz, mint a negyvenhez. Tehát lehetett itt egy nemzedéki ellentét is. És lehetett egy másik szempont, hogy a fiatalok túlnyomó többsége nem volt soha, nem volt párttag. Tehát lehet, hogy ők úgy is gondolkodtak, hogy mi, akik „tisztán jövünk", állunk szemben azzal a nemzedékkel, akik azért valamikor, ki hosszabb, ki rövidebb ideig a kommunista párt tagja volt, azt az ideológiát vallotta. Tehát lehetett itt az elutasításban vagy az ellentétben valami ilyesféle is, nem?- Ildikó, mutatom, jegyzeteket készítek a beszélgetésre. Azért mutatom, hogy mivel folytattam volna, tessék csak elolvasni, hogy mit írok itt.
