Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Szabó Rezső

rült a Csemadok előkészített programja, programnyilatkozata, amelyet elvetett a központi bizottság több felszólaló javaslatára, mert, szóval egy ilyen magát mentegető nyilatkozat volt ez, amivel nem voltunk megelégedve. Hát ilyenek vol­tak benne, hogy a pártközpontban kérni kell a központi bizottság pártcsoportjá­nak a megszüntetését. Elképzeléseinket és tevékenységüket továbbra is a Nemzeti Front egyenrangú tagszervezeteként akarjuk megvalósítani.- Ahhoz képest, hogy ez már legalább két-három héttel az első események után történt, azért ez egy elég gyáva megnyilatkozás volt.- Kérjük az SZSZK kormányát, hogy a Szlovák Tervhivatalnak adja feladatul, hogy biztosítsa az anyagiakat, és így tovább. Hát ezt a központi bizottság letöröl­te az asztalról, és ott mindjárt, mondom, meg lehet találni a Végh Laciéknál, ki­dolgozta a maga programnyilatkozatát, amelyben hát már nem ilyen hang van, ha­nem a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak alkotmányos biztosítá­sa. Az alkotmányos jogok alapján létrehozni az önrendelkezés megfelelő népkép­viseleti szerveit és végrehajtó szerveit. Szóval az eredeti, még a „harminchár­mak" követelése, párbeszédek a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására a helsinki záróokmány és a bécsi utótalálkozó dokumentumainak szellemében. A társadalomban végbement demokratizálódási folyamatot követve és a Csema­dok megújulását szem előtt tartva elzárkózunk a sztálinista és neosztálinista struktúráktól, ezért a belső szervezeti életben szakítunk a demokratikus centra­lizmus elvével, ennek az érdekében, és így tovább, szóval egy a kor szellemének és követelményeinek már megfelelő dokumentumot fogadtunk el.- Milyen arányban? Ezzel mindenki egyetértett? Vagy volt az úgynevezett ke­mény mag, amely elutasította ezt?- Senki nem mert már így felszólalni ellene. Közben úgy emlékszem, hogy a programnyilatkozat előtt már lezajlott az elnökség, az új elnökségnek a megvá­lasztása, amely elég egyértelműen adta tudtára azoknak is, akiknek talán vala­mi kétségeik voltak még, hogy itt újra valami egészen más kezdődik el. Csak az érdekesség kedvéért, az elnökségbe kik lettek beválasztva. Kolár Péter, a jelö­lőbizottság elnöke ismertette a Csemadok új elnökségének összetételét, és a csúcsvezetőket. A nyolcvan érvényes szavazat alapján Bárdos Gábor 72 szava­zat. Ő volt az, aki titkárként - mint elmondtam - úgy nyomta a dolgokat. Bauer Győző 69, Boda Ferenc, ő a szepsi járási titkár, 49 szavazat, Böszörményi Ist­ván 48 szavazat, Dobos László 80 szavazat, 80-ból 80, Duray Miklós 66 szava­zat, nem ismerték őt, húsz év telt el. Fonod Zoltán 72 szavazat, Gál Sándor 78 szavazat, Görföl Jenő 52 szavazat, Gyimesi György 72, Kolár Péter 68, Kvarda József 68, Merva Lóránt 67, Mézes Rudolf 58, Neszméri Sándor 72, Presinszky Lajos 50, Sidó Zoltán 78, Szabó Rezső 75, Szilvássy József 66, Varga Sándor 70, Lacza Tihamér 56, lettek a KB elnökségének új tagjai. Fonod Zoltán javasol­ta, hogy a vezető funkciókba többes jelölés legyen. A KB a javaslat ismertetése után ezt elvetette. A többes javaslatot. Elnöknek, tiszteletbeli elnöknek megvá­lasztották Dobos Lászlót, elnöknek Sidó Zoltánt, vezető titkárnak Neszméri Sán­dort, titkárnak Bárdos Gábort és Gyurcsík Ivánt, a KB társelnökének Szabó Re­zsőt. A KB tagjai ezt szavazással, nyilvános szavazással jóváhagyták. Az ülés 619 SZABÓ REZSŐ

Next

/
Thumbnails
Contents