Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szabó Rezső
SZABÓ REZSŐ 616 mentem én a központi bizottság ülésére. A Dobos Laci felkészült volt, tehát amint hívták, átment, és már részt is vett. Én akkor érkeztem, amikor már a vita folyt az ülésen. Leültem, Dobos Laci fent ült már az emelvényen, mert munkabizottságot választottak, s a Dobost is a munkabizottságba beválasztották. Ez valahogy már, amikor én megérkeztem, ez így a déli órákban történt, 12 körül. Leültem, nem tudom, kinek volt akkor a felszólalása, s azonnal jelentkeztem a vitára. A Sidó Zoli mondta, hogy besorolnak, én mondtam, hogy nem, azonnal fel akarok szólalni, okom van rá, hogy azonnal felszólaljak. Hogy jó, ebéd után én leszek az első. Nem, én most akarok beszélni. Ugyanis a Tóth Géza, akivel én kapcsolatban álltam, mondta, hogy a Hrivnák, a kormány akkori elnöke, délután Prágába megy. Tehát tudtam, hogy a Hrivnák megy. S amit én el akartam mondani, azt azonnal el kellett mondanom, tehát ragaszkodtam hozzá. Nem vagyok teljesen biztos benne, azt hiszem, hogy egészen odáig ment a dolog, hogy én azt mondtam, hogy szavazzák meg, hogy az ebéd előtt én beszélhessek. S hogy szavaztak, vagy nem szavaztak róla, a Zoli azt mondta, jó, akkor gyere. Kimentem. Amit én hallottam még a központi bizottság üléséből, az előttem lévő felszólaló nem tudom pontosan ki volt, meg ottan suttogva mondták nekem, kérdeztem, hogy miről van szó. Hát, hogy a múltban mi volt a jó, mi volt a rossz. Hát én elindultam a nagyteremből, a terem hátuljából a széksorok között az elnökség felé, a pulpitus felé. És a pulpitus fölött ott a nagyteremben ilyen oszlopszerű van, ott lógott Husáknak a képe, mint minden teremben, és én úgy szembenézve vele mentem. Odamentem, a kép elég magasan volt. Volt ott egy szabad szék az elnökségi asztalnál, fogtam a széket, odatettem, felálltam a székre, leakasztottam a Husák-képet, és betettem a pulpitus alá. Döbbent néma csend. Ezt megint csak nem tudom, ki mondta nekem, hogy a kezemet is leporoltam, majd odaléptem a pulpitushoz, és azzal kezdtem, hogy enynyit a múltról. Beszéljünk a jövőről. Az alkotmánytörvény a 144-es előírja, hogy képviselve legyünk a választott szervekben, a kormányban, a végrehajtó szervekben és így tovább, és én azt javaslom, hogy válasszunk egy bizottságot, javaslatot is teszek a bizottságra, Gaál Sándor, ő az SZLKP KB tagja volt, Nagymegyeren volt akkor az efsz igazgatója, Sidó Zoltán, ő volt az elnök, Dobos László, keletről Vajányi László és én. Tettem magamra is javaslatot. Azonnal menjünk el a kormányelnökségre, és a korányelnökkel tárgyaljunk arról, hogy nemzetiségi minisztert akarunk. Menjünk el a parlament elnökéhez Schusterhoz, és tárgyaljunk arról, hogy egy általunk kiválasztott alelnököt akarunk a parlamentbe. Ez a két hely ezelőtt is megvolt, most is megillet bennünket. Én erre kérem, hogy szavazzunk. Az ülést a Fonod Zoli vezette. A Fonod Zoli ezt megszavaztatta, és mi öten máris megyünk a kormányelnökségbe. Itt egy pillanatra megszakítanám a történetet, csak az érdekesség kedvéért. Ez pedig az, hogy itt vita mindenből, mindenről, eléggé tömören, de mondom, ez megvan, és erről a jegyzőkönyvben a következő van: Szabó Rezső: „A Csemadok jövője az, hogy felvállalja a kisebbségi érdekvédelmet, összefogja a magyarokat pártállásra való tekintet nélkül. Javaslom, hogy a Csemadok elnöke, és Gaál Sándor KB tag azonnal hívja fel telefonon az SZNT elnökét, illetve a kormány elnökét, és kérje a Csemadok képviselőinek fogadását az új kormány alakítására való tekintettel, hivatkozva a Csemadok közel százezres tagságára, és a csaknem háromnegyed milliónyi magyar nemzetiségi kisebbségre.” Biztos tudom, hogy nem azt mondtam, hogy telefonon hívjuk fel, hanem azt, hogy menjünk oda azonnal. Most még
