Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sidó Zoltán
S1D Ó ZOLTÁN 586 hagyta az országot, már az is csoda, hogy őt meghagyják a kormányhivatalban. Ne is próbálkozzam ezzel, mert nem fog sikerülni, mindketten Amerikában telepedtek le. Ilyen dolog miatt még Dalibor Hanest is menesztették, ő pedig a parlament Nemzetek Kamarájának az elnöke volt. (...) Én akkor fölhívtam a minisztériumot, s Lukács Tibort kerestem. Lukács Tibor Kassán van, ma érkezik a mit tudom én, ötös géppel. Én kimentem a röptérre, megvártam, s mondtam neki, hogy áprilisban országos közgyűlés, és szeretném, ha... Elvállalta. így lett dr. Lukács Tibor a Csemadok főtitkára. A Csemadokosok, főleg a keletiek - ő keletről származik - a keletiek ismerték, hiszen ott tanított gimnáziumban, akkor a nyelvi bizottság tagjai ismerték, Jakab István, Turczel Lajos. Lajos bácsitól is megkérdeztem, megfelelne-e, azt mondta, hogy igen. Végül is abban az időben más választás nem volt, és az országos választmány, pontosabban az országos közgyűlés Lukács Tibort megválasztotta. (...) A Nőben fölfigyeltem egy új névre is, Neszméri Sándorra. Érdekes cikksorozatai voltak és érdekes riportjai. (...) Neszméri Sándort én nem ismertem, csak az írásait. Megválasztásom után három nappal eljött és riportot készített velem a Nő című hetilapnak. Alig jegyzetelt valamit, magnója nem volt. Beszélgettünk, azt gondoltam, ez valami bemelegítő futam, de nem. Elment, és utána fölhívott, hogy el akarom-e olvasni. Mondtam, hogy nem, majd ha megjelenik. Aláírod? Alá. Akkor írd meg. Abban az időben más volt a módi, autorizáltatták a díszpintyekkel készült riportokat. Sándor tulajdonképpen megírta mindazt, amit elmondtam, s amit hozzátett, az nem volt idegen attól, amit én elmondtam. S én akkor fölhívtam a főszerkesztőjét, Haraszti Erzsébetet, elmentem a szerkesztőségbe és megkérdeztem, hogy ha ilyen leánykérési szándékkal jövök, akkor kiteszik-e a szűrömet. Végül is nem tették ki, Sándor akkor főszerkesztő-helyettes volt. Aztán vele is beszéltem, örömmel elvállalta, eljött.- Milyen tisztségbe hívtad Neszméri Sándort?-Amikor beszélgettünk először, akkor még Lukács Tiborral nem egyeztem meg. Mondtam, hogy titkárra gondolok elsősorban, de lehet, hogy főtitkár. Végül is Lukács Tiborral beszéltem és Tibor igent mondott. Azért döntöttem Tibor mellett, mert Lukács Tibor a minisztériumban eltöltött tizenöt év alatt elsajátította a hivatali dolgokat, és a főtitkári teendő elsősorban az apparátus irányítása, az apparátus munkájának értékelése, és azért nem ártott gatyába rázni az abban időben kicsit szétzilált apparátust. Tibor ezt el is végezte, néha még többet is tett, jó szándékból, nem mindig a szövetség javára. Ő egy hivatalnok típusú férfi volt, viszont nagyon sok dologban azonos volt a véleményünk, egy-két dologban nem, de az nem baj. Tibor megbízható munkatárs volt. Tudott dolgozni, akart is dolgozni. Sándor titkár lett, és hozzá tartozott aztán titkári szinten a Jókai Napok, a Duna Menti Tavasz, a Csengő Énekszó, a zselízi Népművészeti Fesztivál, a gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély. (...)- Mit tapasztaltál? Miért tartották az emberek fontosnak azt, hogy Csemadoktagok legyenek? Mit vártak el a Csemadoktól? Mi volt a szerepe és a küldetése ebben az időben, tehát a 80-as években ennek a tömegszervezetnek? Volt politikai küldetése is, vagy elsősorban társadalmi volt, vagy elsősorban kulturális?
