Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sidó Zoltán
SIDÓ ZOLTÁN 574 tön az érettségi után. Volt, akinek különböző kitérői voltak. Vagy úgy, hogy nem vették fel, mint mondjuk Hegedűs Lacit, rögtön nem vették őt fel matematika-fizika szakra az egyetemen. Aztán egy év múlva már fölvették, el is végezte. Vagy a Karasz gyerekek aztán műszaki egyetemen végeztek. Elég sokan. (...)- Álljunk meg egy pillanatra 56-nál. Ti akkor gimnazisták voltatok,- Igen, érettségiző osztály.- Hogyan éltétek meg? Hogyan jutott el ide az 56-os magyarországi forradalom híre?- Ó, istenem, hát a Kossuth Rádiót hallgatta mindenki. És a szülők hallgatták a Szabad Európa adásait. És a Zsarnokság című vers, vagy a nevek, Nagy Imre, Maiéter Pál, már ott bevésődtek. Tehát a rádióadások, Kossuth Rádió, s az egy olyan esemény volt, hogy erről beszéltünk. (...)- A pozsonyi gimnáziumban, vagy ebben a pedagógiai gimnáziumban, ha nem tévedek, valamilyenfajta összejöveteleket is tartottak ebben az időben. Tehát tiltakozásképpen aztán az oroszok bevonulása ellen fekete zászlót vagy fekete masnit tűztek a zakójukra.- Igen. A PG-sek.- Igen. Én erre gondolok, hogy valamilyen ilyenfajta részvétnyilvánítás, szolidaritás nem jelent-e meg nálatok?- Nem. És jó, hogy mondod, az osztályfőnökök figyelmeztették, szép szóval, de figyelmeztették a tanulókat, és azt mondták, hogy megszűnhetne az iskola, ha hasonló dolgot csinálnánk, mint, és elmondták pontosan, hogy mit tettek Pozsonyban. Hogy honnan tudtak arról? Mert a sajtó erről nem írt. Tehát kértek, ne tegyünk fekete szalagot, ezt ne tegyük, azt ne tegyük. Tehát tudtuk, hogy Pozsonyban ez volt.- Nyilván a pedagógusok, vagy a felnőttek attól tartottak, hogy ha valamilyenfajta szolidaritás-megnyilvánulás lesz, akkor az egy magyarellenességbe fordulhat Csehszlovákiában ?- Igen. Sőt, ők attól tartottak, föltételezem, hogy a diákokat kicsapják az iskolából, egy-két tanárt is kicsapnak, megszűnik az iskola és hozzácsapják a szlovák gimnáziumhoz, ami aztán később, 1960-ban meg is történt. Akkor veszítette el önállóságát az érsekújvári magyar gimnázium. így különösebb dokumentálható, látványosabb akcióra nem került sor. (...)- Igen, és te 1957-ben leérettségiztél, ugye? És indultál az egyetemre. Hová?- Még érettségi előtt indultam. Ugyanis gimnáziumunkba látogatott három katonatiszt, és összehívták az érettségiző fiúkat. Ez valahogy 57 januárjában volt,