Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sidó Zoltán
a félévi bizonyítvány után. S elmondták, hogy milyen lehetőségek vannak katonai felsőoktatási intézményekben. És még azt is mondták, ez egyfajta próba, hiszen a fölvételi vizsgákra április első hetében kerül sor. Akinek nem sikerül, ő nyugodtan leérettségizhet, és majd beadja a kérvényét civil egyetemre. Én nem is tudom, hogy mi vitt arra engem, most nem tudnám hirtelen megmondani, fene tudja, mi. Otthon is megdöbbentek. Jelentkeztem a katonaorvosi akadémiára, Hradec Královéba. Képzeld el, fölvettek. Én voltam az első magyar, aki fölvételt nyert, így aztán az első magyar is, akit aztán másfél hónap múlva kizártak. A papíron álló szöveget a mai napig tudom: „Mezičasem byly zjištény okolnosti, které jte neuvedl v dotazníku, proto ruším své rozhodnutí o Vašem prijetí. Dr. generál Krčál, náčelník vojenské lékarské akadémie Jána evangelisty Purkyné, v Hradci Králové."- S mik voltak ezek a körülmények?- Az életrajzomba nem írtam bele, hogy az apám vizsgálati fogságban volt, és munkatáborban. (...) Hát persze, hogy nem írtam bele. Apám föllebbezett, írt a köztársasági elnöknek, akkor Antonín Zápotocký volt a köztársasági elnök. Nem volt foganatja. S én elmentem, bejelentettem az osztályfőnökömnek, Barát Józsefnek, hogy ez van. Alighogy leérettségiztünk, jött a válasz, hogy kívül tágasabb, s akkor mondta, hogy semmi gond, hisz magyar-orosz szakon lesz pótfelvételi augusztusban. Fölvettek. (...)- Pozsonyba?- Persze. Orbán Gábor finnugor összehasonlító nyelvtant tanított. Tóth, Mayer, Sas Andor, Turczel Lajos. Csanda Sándor akkor tanársegéd volt, még nem volt adjunktus. Tanársegéd volt akkor a tanszéken. És Turczel Lajos. De aztán engem innen is eltanácsoltak, az indexet leadtam, kész, vége. Megszűnt. Apám megint megföllebbezte, makacs ember volt. Robbanékony és makacs. Nem járt sikerrel. (...) Miután engem két felsőoktatási intézményből eltessékeltek, „káderjavító" intézetre vagy intézményre volt szükségem. Tudsz jobbat, mint Osztrava? (...) Nem töltöttem ki az évet, mert közben ismét fölvettek a főiskolára, s 1963-ban végeztem magyar-szlovák-rajz szakon. (...) Megkaptam a tanári oklevelemet, de augusztus elsején berukkoltam huszonnégy hónapra, úgyhogy a tényleges katonaidőmet töltöttem. (...) Miután 1965-ben leszereltem, Udvardon tanítottam 1968. január végéig. Akkor az történt, hogy az érsekújvári közgazdasági középiskolán nyílt egy új szak, szolgáltatások közgazdaságtana. Magyar osztály és szlovák is. Az általános közgazdaság Surányban volt. 60-ban elvitték oda. Ott volt a szlovák és a magyar tagozat is. S nálunk szolgáltatások gazdaságtana címen nyílt ilyesmi, és ott reklámot is kellett tanítani. Nem volt rajzszakos, aki a magyar és a szlovák tagozaton is oktathatott volna.- Neked volt kitalálva.- Igen. (...) No így aztán én odakerültem. (...) 65-től a Csemadok érsekújvári alapszervezeti titkára voltam. Majd 69-től elnöke, egészen 1981-ig, amikor Pozsonyban megválasztottak az országos választmány elnökévé. 575 ^vnoz oais