Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Sándor Eleonóra

SÁNDOR ELEONÓRA

568 csúcsszervet, ami koordinálná a magyar képviselők munkáját a törvényhozásban. A kiadott nyilatkozatban az áll, hogy „Az FMK határozottan kiállt a szövetségi állam mellett. ”-Ja, igen, hogyne, emlékszem.- Két sorral lejjebb: „Az Együttélés képviselői első ízben adtak nyilvánosan hangot annak, hogy támogatni fogják az önálló szlovák államot. "- Igen.- Az Együttélés elnöke ezt nem említi, hogy ilyen történt volna, a sajtótájékoztató pedig abszolút semmitmondó. Mi történt ezen a találkozón?- Igen, már emlékszem. Akkor már nagyban zajlottak a viták a föderáció létéről, és az akkori sajtóforrásokból nem lehetett tájékozódni, mert ez ilyen belső megbeszélés volt, aminek a részletei, most már nem tudom, hogy kinek a kérésére, de nem kaptak nyilvánosságot, nyilván azért sem, mert ott nem született megegyezés. Én is úgy emlékszem, hogy az Együttélés akkor, Dobos volt ott, Dobos László, Duray Miklós, nem tudom, erre a két emberre emlékszem, de főleg a Dobosra, mert ő volt ott akkor az egyik hangadó. Ők akkor tényleg megfogalmazták vagy próbálták megfogalmazni, hogy milyen legyen a magyar kisebbség viszonya a szövetségi államhoz. Most ez egy olyan vita volt, ahol megint a maga tisztaságában mutatkozott meg az az eltérő politikai megközelítési mód, amiről ennek a beszélgetésnek a során már szót ejtettünk. Nem tudok visszaemlékezni konkrét megfogalmazásokra, de a vitának a lényege az volt, hogy az FMK úgy fogta fel ezt az egész vitát, hogy mi is a csehszlovákiai politikai életnek a részei vagyunk, és ahogy egyéb politikai kérdéseket, úgy a szövetségi állam fönnállásának a kérdését se közelíthetjük meg kizárólag kisebbségi szemszögből. Ha nem tévedek, az volt az Együttélés alapállása, hogy ha a magyar kisebbség reprezentációja támogatja a szlovák önállóságot, akkor ennek bekövetkeztekor egy jobb tárgyalási pozícióba kerül, illetve ott volt még az a gondolat is, hogy Szlovákiában a magyaroknak a számarányukból következően sokkal nagyobb lenne a súlyuk, mint amekkora Csehszlovákiában volt. Tehát egy 5 milliós Szlovákiában sokkal nagyobb lenne a súlya a magyarságnak, mint a 15 milliós Csehszlovákiában. Ez a fajta megközelítés a mi számunkra teljesen idegen volt, mert abszolút hiányzott belőle annak a mérlegelése, hogy az önálló Szlovákia mellett akkor teljesen egyértelműen olyan erők álltak ki, amelyekkel mi nem akartunk semmiféle közösséget vállalni, és amelyek semmiféle garanciát nem nyújtottak arra, hogy ha ez az önállósulás bekövetkezik, akkor ez egy demokratikus ország lesz. Az a megfontolás is idegen volt számunkra, hogy kisebbségként, és ne politikai pártként kezeljük a kérdést. Nem tudtuk azt elképzelni, hogy a föderáció körül zajló vitából kivonuljunk, és azt mondjuk, hogy mi vagyunk a magyar kisebbség, ez a szlovákok és a csehek ügye, döntsék el ők, és mi majd a kialakult helyzetben próbáljuk megtalálni a helyünket, és erősíteni a pozícióinkat. Tehát mi végig abban gondolkoztunk, egyenrangú részei akarunk lenni és vagyunk a politikai életnek, ezért nem vagyunk hajlandók Csehszlovákia kérdését sem úgy kezelni, mint a csehek és a szlovákok ügyét. Azt hiszem,