Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sándor Eleonóra
Duray Miklós is megfogalmazta azt, hogy ez a két nemzetnek az ügye, amibe nekünk nem kellene beleszólni. Mi akkor úgy gondoltuk, ahogy most a Magyar Koalíció vezetése egyébként, hogy ami a szlovákiai politikát illeti, abban nem lehet olyan ügy, amire azt mondhatjuk, hogy az csak a szlovákok ügye, és ezért semmi közünk hozzá. Azt mondtuk, hogy nekünk igenis van véleményünk erről a kérdésről, és bele akarunk szólni ennek a kérdésnek a megoldásába, és a választók is, tehát az egész kisebbség is akkor viselkedik igazán egyenrangúan, hogyha nem vonja ki magát ezekből a vitákból, mert igenis minket is érint, és a mi ügyünk is, mert kihatással lesz ránk is. Miután mi arra az elhatározásra jutottunk, hogy federációról szóló nem akarjuk kivonni magunkat, ellenkezőleg bele akarunk szólni ennek a kérdésnek az eldöntésébe, már egyértelműen következett az, hogy nem állhatunk azon politikai erők mellé, amelyek az önálló Szlovákiát kívánják. Ezek a politikai erők olyanok voltak, mint a Matica slovenská meg a Szlovák Nemzeti Párt, meg ennél is nacionalistább kis mozgalmak és pártok. Hát nem tudom, hogy mennyire érthető, amit elmondtam, de mondom, a másik oldalon az Együttélés, vagy legalábbis az Együttélésnek egy része azt mondta, hogy ezt a cseheknek és a szlovákoknak maguk között kell eldönteniük, a magyar politikai reprezentációnak az a dolga, hogy akár így, akár úgy dől el a kérdés, neki csak a saját pozíciójával kell törődnie, illetve nem is lenne baj az, hogyha a szlovák önállósulás bekövetkezne, mert akkor a magyar kisebbségnek nagyobb súlya lenne egy ilyen helyzetben. Ez akkor nem szlovákiai specialitás volt, mert amikor megkezdődött Jugoszlávia felbomlása, ugyanezek a gondolatok megfogalmazódtak a Vajdaságban és Horvátországban is. Volt e mögött egy olyan remény, hogy ebben a zavaros helyzetben újra lehet tárgyalni a kisebbségnek a helyzetét, de hát ma már kimondhatjuk, hogy ez egy illúzió volt. Mert mondjuk Kanadában meg lehetett tenni, hogy a québeci önállósulás többek között azért nem következhetett be, mert ott belátta az ország vezetése, hogy akkor újra kellene tárgyalni a québeci indiánok jogait is, akik nem voltak az önállósulás hívei. Itt Közép-Európában ez egy illúzió volt, hogy akkor, amikor a szlovák politikai reprezentáció Szlovákia önállósodásának eufóriáját éli azon pártok részvételével, amelyekkel zajlott az, a szlovákiai magyar kisebbség politikai reprezentációjával leülnek majd tárgyalni a magyar kisebb jobb pozíciójáról. Ma már világos, hogy ennek is az ellenkezője történt.- 1992. január 21-én volt Dunaszerdahelyen a nyolcadik közgyűlés, ahol az FMK átalakult Magyar Polgári Párttá. Mit jelentett ez számodra?- Nekem fixa ideám volt már nagyon régóta, hogy párttá kell alakulni, úgyhogy én ezt nagyon is szorgalmaztam, több vitaanyagot is írtam akkoriban erről. Már 1989. november 18-adika előtt megszállottja voltam annak a gondolatnak, hogy rendezni kell itt a politikai életet, és ennek része az is, hogy ha többpártrendszer lesz rendes politikai pártok jöjjenek létre.- Ott Vágsellyén...- Igen. Már említettem, hogy akkor november 18-án tartottam egy kis előadást arról, hogy politikai többpártrendszer kell, és én végig, egészen addig, míg az FMK párttá nem alakult - annak ellenére, hogy beláttam a Polgári Fórum, a VPN 569 SÁNDOR ELEONÓRA
