Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Sándor Eleonóra

SÁNDOR ELEONÓRA

556 - Nem, nem vettem ebben részt semmilyen formában, mert nekem akkor nem

is volt ilyen gyakorlatom, nem voltak tapasztalataim a lapkészítéssel. Hajói emlékszem, Balia Kálmán, Barak Laci, Hunčík Péter voltak azok, akik megcsinálták, akiknek voltak valamiféle kiadói, szerkesztői tapasztalataik a korábbi időkből. Nekem ilyenek nem voltak.- Mikor kezdtél írni a Napba?- A kezdettől fogva, ez nekem egy óriási élmény volt akkor. Mindig is volt ilyen késztetésem, hogy publikáljak, de korábban fel sem merült bennem komolyan, hogy a párt által ellenőrzött lapokba bármiről is írjak, kivéve azt a bizonyos írást, amiről a beszélgettünk, a Literálny týždenníkben, de hát az egy más ügy volt. Tényleg, föl sem merült bennem, hogy írjak, vagy hogy tudnék olyat írni, ami meg is jelenhetne. Szóval, ha a Nap nem alakult volna meg, akkor nyilván máshova írtam volna már ebben az időben. Aztán volt egy másik probléma is, hogy akkoriban nagyon kemény támadások értek az Új Szóban, tehát eleve nem volt igazán kedvem ott publikálni. Amikor kooptált képviselő lettem, megjelentek olyan írások, amelyek arról szóltak, hogy a képviselőségem ilyen családi, haveri kapcsolatoknak köszönhető, aztán a parlamenti munkám kapcsán is élesen támadtak, ezért sem volt kedvem ott publikálni.- Milyen oldalról jöttek ezek a támadások? Hogyan dolgoztad fel ezeket magadban?- Függetlenül attól, hogy akkor ezek engem hogyan érintettek, ha 89-ben egy normális, higgadt politikai helyzet lett volna, akkor például azt, hogy mind a ketten, tehát hogy a férjem is politizálni kezdett és én is, ezt egy elfogadható indokként fogtam volna fel arra, hogy valamelyikünk távol maradjon ilyenfajta funkciótól. De azok, akik ezeket a cikkeket írták - hát azóta egészen más véleményen vannak -, nem igazán ismerték vagy fogták fel a helyzetet. Azt hiszem, a legélesebb bírálatokat éppen a Tóth Miska írta, meg a Dusza, ők csak azt a tényt látták, hogy ott van a Tóth Károly is és ott van a Sándor Nóra, és akkor nyilvánvaló, hogy a férj a feleségét bejuttatta a parlamentbe, vagy valami hasonló marhaság. Bennünk ez így sose vetődött fel, azért, mert a megelőző években is együtt dolgoztunk, amikor ennek kockázata volt, és amikor senki nem kifogásolta, hogy házastársak vagyunk. Ezt ők nem vették figyelembe. A másik dolog pedig a helyzet különlegességéből adódott, amikor arról volt szó, hogy kik kerüljenek be kooptált képviselőként a parlamentbe, akkor bizonyos szempontból tényleg számítottak a baráti kapcsolatok, de olyan szempontból, hogy a VPN vagy az FMK vezetése tényleg olyan embereket keresett, akikben megbízott. így került oda Duray is, meg a Popély is. Tehát abban a helyzetben nem lehetett, mit tudom én, felhívást közzétenni az Új Szóban, hogy emberek, ki akar parlamenti képviselő lenni? Akkor mi egy nagyon is konkrét és meghatározott feladattal mentünk oda, aminek egyetlen célja volt, hogy a kommunista többség megszűnjön a parlamentben, és senki nem kockáztathatta, hogy olyan emberek kerüljenek be a kooptálással, akiknek senki nem ismerte az előéletét, senki nem ismerte a gondolkodását, és ott munka várta őket, az egész rendszerváltás jogi hátterét kellett megteremteni. Szóval ez tényleg bizalmi kérdés volt, és nem