Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Berényi József
BERÉNYIJÓZSEF 54 Péter. Nagyjából ilyen volt a szereposztás. Forradalmi napjaink nem voltak mindennaposak. Szilárd gyakran éjszaka hívott, hogy munka vagy megbeszélés van, ahol jó lenne, ha én is ott lennék. Emlékszem egyszer éjfél után hívott, hogy most azonnal menjek be a koordinációs tanácsba, mert másnap Prágába tárgyalnak az OF-fel, és meg kell írni egy programot a szlovákiai fiatalsággal kapcsolatban. Három szlovák fiúval egész éjszaka fogalmaztunk. Végül elkészült a program, amely bár csalamádészerű volt, hiszen a demokrácia igényéből indult ki, de azzal ért véget, hogy a JAlK-nak pénz kell, hogy meg tudja szervezni a dolgait. Olyan volt, amilyen, de elfogadta a koordinációs tanács. Sajnos a további sorsát nem tudom. Külön élményt jelentettek az éjszakai plakátragasztások. A központi koordinációs tanács elosztása alapján voltak éjszakák, mikor nekünk magyar diákoknak kellett teleragasztani Pozsony néhány részét a rendszerváltás VPN-es szövegeivel. A mi társaságunk hatalmas elánnal, vidámsággal ment bele a fagyos téli, decemberi éjszakába. Bujdosva ragasztottunk, mindenkiben ŠtB-st láttunk, de jól szórakoztunk magunkon és a helyzeten. Nem is tudnám végigsorolni azokat, akik akkoriban ott voltak, mert nem akarok senkit kihagyni. Jó hangulatban voltunk, az biztos. Egymás nyakába ültünk, hogy anyagjainkat fel tudjuk ragasztani minél magasabbra, hogy a rendőröknek minél nehezebb legyen letépni. A legképtelenebb helyekre ragasztottuk a plakátokat, ahova csak lehetett. Senkinek nem kellett könyörögni, hogy csatlakozzon. Akkor már, decemberben, nagyon sokan voltunk. A diákok maguktól jöttek, és csinálták a dolgokat. Itt hadd álljak meg egy pillanatra. Azon magyar szakosok, akik inkább a versekkel, mint a társadalmi kérdésekkel múlatták idejüket, sokáig nem hitték el, hogy forradalom van. Azt gondolták, hogy ugyanaz történik, mint a gyertyás menet esetében: egy-két embert megpofoznak, aztán vége lesz. Amíg Grendel Lajos meg a Szigeti Laci nem mondták nekik azt, hogy itt egy rendszerváltás van, addig nekünk nem hitték el. Utána akármilyen utasítás érkezett a koordinációs tanácsból, azt teljesítették. Ez nem volt mindig kellemes feladat, hiszen hideg télben, a rendőrség kisebb molesztálásai mellett két-három órát előkészíteni majd irányítani egy felvonulást mondjuk a Priortól az egyetemig nem volt kellemes. Idővel a Hajtman Bélával lakott internátusi szobánk lett a Magyar Diákszövetségnek a központja. A Fidesz adott két írógépet, villanyírógépeket, ez hatalmas technikai fejlődés volt, jöttek a gépelni tudó lányok, megkaptuk a koordinációs tanácsból a különböző kiáltványokat, fordítottuk magyarra, a magyar szakosok magyarosították, majd osztogattuk, elsősorban a magyar diákoknak. Nem egyszer saját rokonaimnál láttam viszont azon szórólapokat, amelyeket mi fordítottunk magyarra, és a magyar tanszék diáklányai gépelték. Később azt a feladatot kaptuk, hogy mindenki menjen vidékre, beszéljünk a szülőkkel, keresztanyákkal, keresztapákkal, barátokkal, akárkivel, és mondjuk el, hogy Pozsonyban mi történik, mert a tévén keresztül semmit nem lehetett tudni. Én például Lubomir Feldekkel voltam valahol Léván. A csapatokat egy lista alapján állították össze. Gondolom mi mindig a dél-szlovákiai rendezvényekre kaptunk felkérést. így éltem meg az 1989 novemberét és decemberét.- A sajtóhírek szerint a Magyar Diákszövetség nagyon gyorsan, november 23-án megalakult, tehát már az első hét közepén. Hogyan választottátok meg az első ügyvivőket? Nem előzte meg az alakulást vita?
