Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Püspöki Nagy Péter
az egyetlen csoport, akinek volt akkoriban egy érettebb koncepciója, hogy az a koncepció jobb volt, mint amennyire azt a koncepciót megértették. Na most, itt ez konfliktusokhoz vezetett, mert egy párt abból él, hogy vannak támogatói, és sajnos, a politikában a százalékokat mérik, nem a gondolat sikerét. Az a tudományban van, hogy a gondolat minősége a döntő és nem a százalékok a döntők, de hát ott nem egészen így van. Az a meglátásom volt, hogy az FMK-nak nagyon komoly problémái lesznek és voltak is, de az a probléma elsődlegesen a társadalom felkészületlenségéből fakadt. A másik, hogy ugye a pénzbeli támogatást, azt viszont a társadalomtámogatásnak ilyen-olyan fals vagy nem fals arányából számítják ki. Tehát én ismerője voltam, amikor az első koalíciós szerződés indult a kereszténydemokraták és az Együttélés között, hát én nem voltam ott a háttérmegbeszéléseken, mert tanítanom kellett. Meg volt mondva, hogy este fél tízkor kell aláírni, és hozzák oda a szerződést: kilencven százalék az Együttélésé, tíz százalék a kereszténydemokratáké. Hát mondtam, ilyet nem írok alá, és mondtam, akkor nem lesz semmi. Hát a végén hatvan százalék lett a kereszténydemokratáké, negyven százalék az Együttélésé, hát persze rettentő nemtetszéssel, mert ez az én erőm volt. Mondtam, hogy nagyon egyszerű, hát akkor menjünk külön, akkor majd kiderül, hogy kinek mennyi szavazata van. Akkor az az erő, amelyik ezt mindenképpen akarta, nagyon jól tudta, hogy még a negyven sincs meg neki. Tehát amikor én hatvan-negyven arányt ajánlottam, fogcsikorgatva és villámokat szórva, de aláírták a papirost. Nos, attól fogva nem szerettek, és végül is ez egy fájó pont volt. Hosszú időn keresztül - mert azt tudták, hogy ha én nem vagyok ott, akkor bármit aláírnak a kereszténydemokraták. Nagyon jól választották ki a partnert, mert ha nem is ismerték el, tudták, hogy a szavazópolgár ebből a körből jön. Mondjuk, egy olyan koalíció, hogy polgári és kereszténydemokrata elég eszményi lehetett volna, mert lett volna egy politikai gondolkodó réteg és egy szavazó réteg némi kis alkukkal, nem nagy alkukkal, szóval működő lehetőség lett volna, hát nem ilyen volt a lehetőség. Aztán, keresztbe játszottak az emberi kapcsolatok is. Szóval, én úgy foglalnám mindezt össze, mert lényegtelenek ezek az apróságok, ez egy történeti helyzet volt. Olyan volt, amilyen volt, visszacsinálni nem lehet. Viszont ennek csak egyetlen esetben van értelme és semmi más esetben nincs értelme - ezt említem, hogy a jövőben lehessen következtetéseket levonni. (...) Akkor a kereszténydemokrácia olyan és amolyan szerepet játszott és váltott, ez nyilvánvalóan összefüggött azzal a nehéz kérdéssel, hogy a kereszténydemokráciát támogató komoly értelmiségiek - mert azért volt nem egy és van nem egy, aki nagyon komoly értelmiségi - nem föltétlenül törekedtek arra, hogy ők politikai pályára lépjenek. Nem is lehet elvárni, hogy éppen azért, mert értelmiségi, akkor ő politizáljon, de mondjuk, a kereszténydemokráciának nagyon jól jött egy koalíciós partner. Én ezt szinte úgy messziről néztem, mert 95-ben leváltam. Ez az én döntésem volt, mellesleg úgy, hogy a galántai közgyűlésen megválasztottak a további 4 évre is. Miután megválasztottak, bejelentettem a visszavonulásomat. Arra vigyáztam, hogy nehogy azt mondják, hogy megbuktam. Nem is mondták, bár mondtak mindenfélét. Azért, mondjuk, a kereszténydemokrata mozgalomnak a kezdeteinél ott voltam én, a feleségem, meg a pozsonyi házam - hát másfél évig volt az a pártiroda, másfél évig az én telefonom volt az ő telefonjuk, másfél évig nálam ettek a képviselők, amikor jöttek a parlamentből. Egyesek azt híresztelték, hogy én a Gellérthegyen villát vettem a párt pénzéből. A valóság az, hogy azt én fizet-531 PÜSPÖKI NAGY PETER
