Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Püspöki Nagy Péter
jelöltette magát. Minden vonalon ellenezte Csehszlovákia szétválását, holott ha megértette volna a cseh közgondolkodást, akkor látnia kellett volna, hogy a csehek hagyták a dolgokat menni, nem volt ellenükre. Mondjuk e mögött egy egyszerű gazdasági számítás húzódott meg. Aki megnézi a föderális állam létrehozásától a költségvetést, amikor külön kimutatták, hogy mennyibe kerül az állami költségvetésnek a Szlovák és a Cseh Köztársaság, és ugye a nemzeti jövedelmet, akkor mindig egy érezhető százaléknyival nagyobb volt a szövetségi költségvetés ráfordítása Szlovákiára, mint amennyi Szlovákiából bejövő pénz volt. Ez egy magától értetődő tudatosodás volt, vagy ez nem is kimondott tudatosodás, hogy Szlovákia ráfizetéses a cseheknek. A szlovákság sem hitte el, vagy a szlovák politikai vezetés sem hitte el, hogy könnyű lesz kiválni Csehszlovákiából, a csehek meg nem mondták, hogy hagyják, de hagyták. Itt tehát volt egy olyan rendszerváltó időszaki helyzet, ami szlovák-magyar pozitív tartalmú, és évszázadra előre pozitív tartalmú barátságot alapozhatott volna meg. Ez volt a dolognak a meg nem értése. Mondjuk, ez nem került volna semmibe, mert a csehek úgyis hagyták kiválni a szlovákokat. Itt tulajdonképpen inkább csak egy szóbeli szolidaritási állomás lett volna az egész kérdés, mintsem egyéb, és ha erre ráébred a magyar kisebbség és a magyar társadalom egésze, akkor talán sok kérdés máshogy alakult volna. Én annak idején ezt a szlovák ajánlati csomagot közöltem is, a Kapuban és az Új Szóban is. Na most, az Új Szó ezt úgy eldugta, hogy három részre vágta, a Vasárnapi Új Szó egy lehetetlen alsó oldalára tette, hangsúlytalanul, mert mint ahogy akkor ezt ugye egyesek aposztrofálták, hogy ez annyira jó, hogy ezt biztos a KGB akarta. Úgyhogy itt volt rögtön kezdetben egy politikai éretlenség. Azért azt is meg kell vallani, így utólag viszszatekintve dolgokra, hogy most már 8-9 év eltelt azóta, tehát nem lehet azt mondani, hogy most csak az első vehemenciák vannak, változik a világ és gyerünk. A gondolkodásnak itt volt egyfajta fölkészületlensége, igazán senki sem hitte el, hogy lesz rendszerváltás. Itt lett rendszerváltás, de mindenki számára korlátba ütközött. Én annak idején megpróbáltam a kereszténydemokrata vezetést meggyőzni arról, hogy fiatalokat kell küldeni külföldi egyetemekre, és nem régészetet tanulni - holott én történész vagyok, és a régészet közel áll hozzám -, hanem szociológiát, politikát, közigazgatást, nemzetközi jogot. Szóval olyasmit, amiből lehetne alkalmas politikus, és főleg azért, hogy tanuljon meg angolul, franciául, németül. (...) Én nem szeretem azt az álnok ifjúságpolitikát, amit a régi kommunista pártok - ifjúsági párttitkárt, ifjúsági szervezet csináltak, mert az egy képmutatás volt. De arra mindig is kell törekedni, hogy egy politikai erő tudatosan építse az utánpótlását, de nem úgy, hogy ha majd én nyugdíjba megyek, hanem folyamatosan, és tapasztalatokat tudjon szerezni. (...) A rendszerváltás 8 esztendeje alatt is csak kis mértékben és nem a kívánatos formában döbbentek rá a kisebbségi pártjaink arra, hogy a pártpolitika eredményességéhez hozzátartozik a szakértő gárda megléte. Nem annak a kijelentése, hogy mi készek vagyunk a kormányzásra, mert ez talán csak annyit jelent, hogy kész vagyok a miniszteri tisztség gyönyörű székeire, de a fáradalmaira nem. (...)- Hát ez annyiban érdekes, ha jól értem, akkor végül is ez a gondolat, amit ön most mond, ez végül is eredetileg az FMK gondolata volt, ha pártvonalon nézzük. Akkor most, szóval egy ilyen megvilágításban érdemes lenne elemezni, 529 PÜSPÖK! NAGY PÉTER
