Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Berényi József
BERÉNYIJÓZSEF 52 Iában, hogy ő a színészek képviselője, aki eljött felolvasni a színész sztrájkbizottság kiáltványát, ami csodálatos. Fedor Gálnak nem lett nagy sikere. Akadozva olvasott egy rongypapírról, mintha zavarban lett volna, nem sokat értettünk a szövegből, de annyit igen, hogy: „žiadame”, „chceme”, „odstúpiť” meg ilyesmi. Elmenetele után bejelentették, hogy a Hviezdoslav téren a VPN bejelenti a megalakulását. Ez egy olyan polgári kezdeményezés, aminek nincs köze a kommunista párthoz, ezért mi, diákok is csatlakozzunk hozzá. Este természetesen kimentünk. A legnagyobb kérdés az volt, a rendőrség beavatkozik-e vagy sem. Végül is ez a gyűlés már nem az egyetem védőfalai közt zajlott. A magyar tanszékről sokan részt vettek. Knažko akkor olvasta föl az ominózus VPN nyilatkozatot, ahol szabad választásokat követelt, demokratizálást stb. Fél szememmel az egész összejövetel alatt a mellékutcákat figyeltem, várva a rendőrök megjelenését, és keresve, hogy merre kell majd menekülnöm. A rendőrségi beavatkozás elmaradt. Egyre bátrabbak lettünk. Akkor már világos volt, hogy az egyetemről ki kell lépni, és meg kell szervezni a többi magyar diákot is. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ők mit gondolnak, vagy mit csinálnak, egyáltalán csinálnake valamit. A következő hét szerdai napján, azaz JAlK-os napon, ritkán látott tömeg jelent meg a Csemadok tanácstermében. Jöttünk mi is, a magyar szakos okos tonik, kiültünk a főasztalhoz, és mondtuk, hogy mi vagyunk a diákszövetség kezdeményezői, csatlakozzatok. De nem mentünk felkészületlenül. Addigra éjszaka összeírtam egy alapszabály-tervezetet, másvalaki programvázlatot is készített, sajnos nem emlékszem, hogy ki. A programtézist és egy kiáltványt, a magyar diákoknak a kiáltványát a jelenlevők gyorsan elfogadták. Ebben tizenöt pont volt fölsorakoztatva, nagyjából azonos a VPN-nyilatkozattal, ám kiegészítve az egyetemi autonómiára való törekvéssel, az oktatás szabadságával, párt nélküli iskolával és hasonlókkal. Utána jött az alapszabályvita, ami hát fergeteges volt, egyrészt azért, mert megjelentek a jogászok, és az alapszabályt szakmabeli ügynek tartották, másrészt azért, mert tényleges igény jelent meg valami közös szerv létrehozására, és mindenki „jó” szervezetbe akart belépni. Akkor ismertem meg például Hájos Zolit. A vita végén megalakult a Magyar Diákszövetség. A találkozó végén életem első rádiós nyilatkozatát tettem, ahol elmondtam, már nem oktatási reformról van szó, hanem rendszerváltásról. A cél a többpártrendszer, valamint szabad parlamenti választások. Állítólag én voltam az első, aki ezt a szlovák rádió magyar adásában Polák László mikrofonjába kimondta.- Volt idő és energia az alapszabállyal foglalkozni?- Volt, volt. Mindössze két oldalas alapszabály arról szólt, hogy alakuljon egy szervezet olyan legitim választott testülettel, amely hivatott a diákok nevében eljárni tárgyalásokra. Az egész alapszabály végül is erről szólt. Ez meg is alakult, a magyar diákok koordinációs tanácsa, fideszes minta alapján elnök nélkül, de vezető testülettel - ez olyan jól hangzott. Abba belekerült Pál Tibi az elektróról, Litomericzky Nándor az építészektől, Hájos Zoli a jogászoktól, a vegyészektől és orvosoktól is egy-egy diák. Igaz kissé naivan egymás neveinek a bekiabálásával, de mégis, egy jó kis csapat jött össze. Elhatároztuk, hogy ezentúl közösen fogunk föllépni. Akkora már a rendszerváltáson belüli szereposztás, a feladatok szétosztása egyre inkább megjelent. A diákokra hárult az oktatás reformja, az ifjúságpolitika, a SZISZ leépítése stb. Természetesen azzal, hogy a társadalmi
