Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Öllös László
OLLOS LASZLO 492 ebbe-abba bele is vont, tehát az ekkori dokumentumokat én már kézhez kaptam, félkész formában, belebeszélhetett az ember, sőt mi több, emlékszem, hogy a bős-nagymarosi helyzetről kiadott Jogvédő Bizottsági dokumentumot én kezdeményeztem. Ott voltam több beszélgetésen, egyszer Čarnogurskýval beszélgetett Duray a házában, azon ott voltam. Ekkor már tudomást szerzett az ember arról, hogy mondjuk egy Püspöki Péter benne van a dologban, mondjuk László Béla készíti vagy alapozza meg azokat az anyagokat, amik a nyitrai magyar tanárképzés helyzetével foglalkoznak, a Szőke Jóskáról már tudott az ember. Nyilvánvalóan belekerült az ember ebbe az informális hálóba. Tehát már tudtunk egymásról, hogy ezek olyan emberek, akikkel lehet beszélgetni. Később kiderült, hogy nem mindenki olyan, amilyennek látszik, amikor az ŠtB-listák nyilvánosságra kerültek, kiderült, hogy közülük is néhányan rajta vannak. Emlékszem egy alapélményre, még visszatérnék az egyetemi évekhez, most jutott eszembe, akkor durrant ki a szlovákiai magyarok körében a Duray-Janics ellentét, tehát mindenféle hírek terjedtek, illetve terjesztettek egymásról, elsősorban Janics Durayról, hogy Duray KGB-ügynök. Utána akartunk járni, és azt sütöttük ki, hogy elmegyünk a Janics után, meglátogatjuk. Ez meg is történt, és hát a Janics meglehetősen megszállott arccal előadta ezt az egész történetét, hogy itt igazából egy belügyi provokációról volt szó, amit én az első pillanattól kezdve képtelenségnek tartottam, ismerve Durayt. (...)- Hogyan működött a Jogvédő Bizottság?-A bizottság igazából úgy működött, hogy a Duray egyetértése nélkül nem született semmiféle döntés, ő volt ennek a központja. Tehát a bizottság az így működött. Duray felé befutottak a szálak, és aztán kiadtunk egy dokumentumot. A bizottságosdit akkor sem szakítottam meg, amikor Dunaszerdahelyen voltam a múzeumban, csak akkor ritkábban jutott az ember Pozsonyba, de mindig vettem magamnak azt a fáradtságot, hogy Duray után elmenjek. Ez lutri volt, mert nem volt ajánlatos telefonálni, az ember elment utána, és vagy megtalálta, vagy nem.- Durayt 1988-ban kiengedték az USA-ba...- Hát hosszú huzavona után kiengedték. Nem is az volt a probléma, hogy hova megy, mert az aránylag gyorsan elintéződött, hanem az, hogy mehet-e? S úgy látszik, hogy akkor a rendszer már úgy vélte, hogy így esetleg megszabadulhat tőle, és kiengedték őt. Mielőtt kiment volna, azelőtt azt mondta, hogy valamilyen módon tovább kell vinni a Jogvédő Bizottságot, összehívna egy tanácskozást, összehívná azokat az embereket, akikről feltételezi, hogy ezt tovább vinnék valamilyen módon. Ez össze is jött, ahol többen megjelentek, és ezen a megbeszélésen Duray azt mondta, hogy ő négy ember kezébe tenné le a bizottságot. Ez a négy ember a Varga Sanyi, Szőke Jóska, Gyurcsik Iván és én voltam. Ő elment, és én két dolgot éreztem, az egyik az volt, hogy a Varga Sándor és a Szőke Jóska ezt nem igazán fogja működtetni. A Gyurcsik Iván nem tudja, én meg szintén nem tudom. Én más típusú ember vagyok, mint aki képes sok-sok pókhálószerű kapcsolatot kézben tartani, én igazából az elméleti síkhoz vonzódom, nem pedig a szervezéshez, ahhoz nincs érzékem, nem is szeretem csinálni, csak akkor csinálom, ha nagyon muszáj. Megszólítottam még két embert,
