Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Berényi József
BERÉNYIJÓZSEF 48 -1989. De akkor nem csak a Néhány mondathoz, de Bős ügyében, Erdély ügyében is zajlott aláírásgyűjtés. És akkor született a nyitrai tanárképzésről egy tiltakozó felhívás a táborban.- Igen, igen, ez ott fogalmazódott, és aztán alá is lehetett írni.- Én ennek a felhívásnak a kapcsán találkoztam Badin Ádám nevével. Te ismerted őt, volt kapcsolatod a prágai diákokkal?-Igen, a JAIK-on keresztül, ott volt kapcsolat a brünni klubbal, a prágai klubbal és a kassaiakkal. Ismertem az Ádámot is, igen. De nem voltunk egy baráti társaság, nem volt alkalom rá, hogy így alakuljon. Akkoriban Pozsony, Brünn és Prága még távolság volt, legalább is nekem.- Ezeken túl történt még olyan dolog november előtt, amit te fontosnak érzel?- Igen. Azt láthattuk, hogy az egyetemen túl sokat megbuktattak közülünk, sokan kényszerből átléptek más szakokra. Van máig egy olyan érzésem, hogy ez nemcsak és kizáróan szakmai okok miatt történt. Úgy érzem, hogy veszélyt jelenthetett, hogy összegyűlt öt-hat diák, olyan srác, aki képes volt megszervezni magát, sőt, képes volt mozgósítani másokat is saját köreiken kívül. Rosszul esett, hogy nem a támogatást éreztem a tanárok részéről, tisztelet a kivételnek, hanem egyfajta csöndes, nem elnyomást, hanem csöndes szétzüllesztés szándékát éreztem. Aminek a minimális politikai színe sem volt sosem, de... Mindig a Tóth Karcsi, Öllös Laci-féle generációhoz hasonlítottak, hogy na, most itt van a következő olyan társaság, ami nem szokványos. Mondták is az idősebb diákok, hogy benneteket ki fognak nyírni, hogy ti biztos nem maradtok így együtt az első szemeszter után, és ez is történt. Tehát voltunk ott páran - Talamon Alfonz, Szép Attila, Hajtman Béla, Vörös Péter, Thór Zoli -, aki szerves része volt ezeknek a dolgoknak. Valamint akik utánunk jöttek, még a következő generáció: a Buchlovics Péterék, a Molnár Norbi, Somogyi Frédi, Somogyi Szilárd és folytathatnám. Tényleg jók voltunk, de sokan nem tudtak diplomát szerezni, legalábbis nem ott, ahol a tanulmányaikat kezdték. Aztán ezen kívül, ami még fontosabb esemény az, hogy mi összehoztunk egy egyetemi független havi újságot Vita(min) névvel még 1989 előtt. Aminek sajnos csak néhány példányszáma jelent meg azért, mert a magyar tanszék nem karolta fel ezt a törekvést. Az akkori tanszékvezetés azt mondta, hogy ha nem teszünk le öt példányszámot előre, akkor nem adhat sem anyagi, sem technikai segítséget, mert hol a garancia, hogy ez meg fog jelenni folyamatosan, és nemcsak egy szalmaláng lesz... Öt példányt letenni előre pedig képtelenség. Pedig az első számba Hizsnyai Zoltán, mint külsős adott egy írást, Talamon Alfonz, Buchlovics Péter, Hajtman Béla írtak bele, akik már akkor is publikáltak irodalmi dolgokat. Azt hiszem, Szép Attila is közölt történelmi tanulmányt, Molnár Norbiék írtak bele verseket, az előszó az enyém volt, úgyhogy ez saját magunknak, a diákoknak készült, szívünkhöz nőtt anyag volt. Ami ma már elképesztő, hogy sokszorosítási lehetőségünk nem volt. Az egyes példányszámokat lányok gépelték, hagyományos írógépeken. Hihetetlen rabszolgamunka volt. Az egyetemi könyvtárban volt egy lány, aki magyar szakra járt, ő gépelt a legtöbbet, mert neki volt írógépe. A tanszéken volt egy titkárnő, aki hajlandó volt gépelni - mindenki ingyen. A lányok
