Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Berényi József
ta tanulási sorozatot, ez a 88-as tüntetés betetőzte egy kitörölhetetlen lelki ta- 47 pasztalattal. A buszjáratokat elterelték, a malomvölgyi 39-es nem arra járt, mint máskor. Emlékszem, mikor szálltam ki a buszból, az „ROH”-nál, odaszólt bizalmaskodva, csöndesen a buszsofőr - olyan öten-hatan voltunk csak a buszban -, hogy „no čo, chlapci, idete?” A rendőri beavatkozásnál futni kezdtem. A Hviezdoslav-térről kerülve a Szentháromság-szobrot, sikeresen fölszaladtam a Szlovák Nemzeti Felkelés térhez. Nem kaptak el. Ott láttam, ahogy sorra jöttek le a nagy, tömegoszlató harci gépek a tér felé. Félelmetes erődemonstráció volt. Jöttek, és én bevallom, ott a Bat’a üzlet fala mellett elsírtam magam. Tehetetlenségből, félelemből, de megkönnyebbülésből is, hogy engem nem kaptak el. Sokkos élmény volt számomra, amit láttam. A drasztikus rendőri beavatkozás végleg eldöntötte számomra, hogy ha itt egy adandó alkalom lesz, akkor ott kell, hogy álljak a rendszerváltás mellett hangosan és egyértelműen. Az idős nénik és bácsik ellen bevetett rendőrautók, valamint a rácsos Tatra teherautók vízágyúi azt az erőt kívánták demonstrálni, amely ellen nem szabad felvonulni. Nálam ez az élmény pont ellenkező érzést váltott ki. Az a hatalom, amely ennyire bután erőszakos a hatalom érdekében, nem érdemli meg, hogy létezzen.- Csak futólag ejtettünk szót a JAlK-ról. A szervezésben neked volt részed?-Volt részem, sőt, rövid ideig még elnöke is voltam, úgy két-három hónapig. Aztán Vörös Péter lett az elnök. Úgyhogy igen, részt vettem a JAlK-élet szervezésében, de önkritikusan mondom akkoriban a klub kisebb aktivitással működött. Bár voltak jó emberi kapcsolataink, ennek köszönhetően, volt egy nagyszerű előadás, aztán következett egy hónap, amikor semmi nem történt. Az emberek akkor is hetente egyszer, szerdán bejöttek, szabadon beszélgettek, esetleg valaki gitározott, de nem volt egy folyamatosan jó szinten tartott előadássorozat. Azért is vagyok kritikus, mert én emlékszem a Patus János-féle JAIK-ra. Ő nagyon sok energiával végezte a munkát, sőt az akkori körülmények sokkal nehezebbek voltak, mégis, jelentős hatalmi nyomás mellett volt egy folyamatos JAIK. Ebből a szempontból mi nem voltunk igazán jók. Gondolkozom, hogy előttünk ki volt... ja, a Dóráék, Rudas Dóráék csinálták. A JAIK egyébként valahol működött magától is, még ha előadások nem is voltak. Egyszerűen volt kulcsa a Csemadok előadóterméhez valakinek, bemehetett, majd a magyar diákok megjelentek és beszélgettek egymással. A JAIK gerincét az én időmben a magyar szakos hallgatók alkották, akik magyarországi kapcsolataik miatt elmondhatták „hány óra", mi voltunk a soros „Okos Tónik". Viszont szerveztünk magunknak egy magán történészképzőt. Mivel az egyetemi oktatás a történelemtanszéken nagyon gyenge volt, szükségét éreztük egy önképző létrehozásának. Megkértük Püspöki Nagy Pétert, hogy hetente egyszer jöjjön el közénk az internátusra és tanítson minket. Később Öllös Lacit is hívtuk. Néhányszor Petőcz Kálmán is megjelent köztünk, mint hallgató. Ez nagyon jól sikerült.- Érintőlegesen esett már szó a művelődési táborokról is. November szempontjából a 89-es tábor talán valamivel fontosabb volt a többinél. Ezen ott voltál?- Most már nem tudom, hogy az a 88-as vagy a 89-es volt-e, amikor a Néhány mondat aláírása történt... BERÉNYI JÓZSEF
