Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Neszméri Sándor

NESZMÉRI SÁNDOR 474 ra is, de amikor összehívtuk a Csemadokban azt a tanácskozást, amelyen részt vettek az említett lapok főszerkesztői és helyettesei, akkor az Új Szó részéről egyfajta elutasítás jelentkezett.- Miért Új Szóban gondolkodtatok, miért nem egy másik napilapban? Ezzel tu­lajdonképpen egy vitának lehetett volna véget vetni, hiszen akkor az Új Szó kö­rül is folyt a vita, hogy csak egyetlenegy napilap van, amely elég nehezen tudta magát meghatározni.- Én azt hiszem, hogy azért, mert akkor a Nap sikertelen próbálkozása ott állt mögöttünk, tehát tudtuk azt, hogy nem olyan egyszerű a piacon elindítani pénz nélkül, mert ha lett volna rá pénz vagy megfelelő háttér, akkor nyilvánvalóan meg lehetett volna oldani, de egy ilyen pici piacon, mint amilyen a szlovákiai ma­gyar piac, tőkeháttér nélkül nem lehetett volna fölvállalni. (...) A Csemadok több­szörösen deklarálta a pártok felettiségét, tehát hogy semmilyen párt mellett nem kötelezi el magát, ezen belül, a Csemadokon belül ez egy önálló gazdasá­gi egység lett volna, amelyiket nem felügyelte volna a Csemadok semmilyen szerve, olyan gazdasági egység lett volna, aminek gazdasági alapokon kellett volna működnie. Úgy gondoltuk, hogy ez megoldja az Új Szó problémáját is. Te­hát ha az Új Szó elvállalta volna azt a szerepet, hogy a Hont kiadón keresztül je­lenik meg, ez egyfelől az Új Szónak adott volna mozgásteret arra, hogy minél gyorsabban letisztítsa önmagát, hogy így mondjam. Másfelől pedig a meglehe­tősen jó gazdasági eredményei miatt, a magas példányszáma miatt, és ismét­lem, akkor már kezdtek az árak elindulni fölfelé, magyarán mondva, de úgy is fogalmazhatnék, hogy a piacgazdasági feltételek kezdtek kialakulni a sajtópia­con is. Én úgy gondolom és úgy gondoltuk akkor is többen, hogy az Új Szó le­hetne az a Vasárnappal együtt állami támogatás hiján, különböző alapítványi se­gítségekkel, koncentrált reklámtevékenységgel, koncentrált reklámszerzési te­vékenységgel, végül is a kiadó meg tudna állni a saját lábán. Ez volt az elkép­zelés, de az Új Szó azt mondta, hogy nem. Innét tulajdonképpen el kezdett om­lani az egész koncepció azzal, hogy rögtön utána kimondta az ifjúság is, hogy nem, és a Diákhálózat, Somogyi Szilárdék gyorsan alapítottak egy diákkiadót. Ott volt a lehetőség arra, hogy a Kis Építő, Tábortűz a Honinál jelent volna meg, a Nő és a Hét. Akkorra már teljesen egyértelmű volt, hogy a Smena kiadó is le­mond a lapjairól, és a Živena is lemond a Nőről. Olyannyira közismert volt ez a tény, hogy a Nőszövetség alelnökasszonya el is jött a Csemadokba Grendel Ági­val, aki akkor a Nő főszerkesztője volt, arról tárgyalni, hogy még mindig meg tud­juk oldani, mert akkor még élt az a törvény, hogy a tömegszervezetek között gaz­dasági szerződéssel átvinni a vagyont. Ez azt jelentette volna, hogy tulajdonkép­pen nem kellett volna semmit sem kifizetni, és kompletten, ahogyan van a Nő, a teljes vagyonával, fényképezőgépeivel, írógépekkel, könyvtárral, mindennel együtt átadták volna a Csemadoknak. Hogy közben mi történt, ezt nem tudom megmondani. Tény az, hogy egyszer csak a Grendel Ági elkezdett tárgyalni Do­bossal. Azzal a Dobossal, aki végig ott volt a Csemadok elnökségében és támo­gatta a Hont megalakulásának a gondolatát. A megbeszélésen ott volt a Ma­dách Kiadó részéről Szabó Géza, aki melegen üdvözölte a Csemadok elképzelé­sét, hogy a Hont Kiadóba tömöríti a sajtót és megmenti. S egyszer csak Dobos azzal állt elő, hogy mit kell itt hülyéskedni holmi Hontokkal meg miegyebekkel,

Next

/
Thumbnails
Contents