Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Molnár Imre

MOLNÁR IMRE

408 - Erről még egy kicsit beszéljünk, tudvalevő, hogy az FMK is támogatta az

MKDM-nek a szerepét, tehát akkor még annyira nem vált ez el, hogy ha te azt mondod, hogy Durayvai voltál közös platformon, mi volt az, ami az Együttélés megalakítása felé lökte őt?- Csak a saját véleményemet mondom. Én egyrészt azt láttam Miklós megérkezésekor, hogy ő valóban frontember volt, magára vette ennek a szlovákiai magyar keservnek a keresztjét és terheit, és mégis nélküle indultak meg az események. Szóval egy kicsit ez a sors fintora,vagy iróniája volt, vagy nem is tudom. Azt láttam, hogy ez keserűséget okoz Miklósnak, hogy vannak itt emberek, akik csinálják otthon a dolgokat. Ez nem féltékenységből vagy irigységből volt, hanem talán az az aggodalom mozgott benne, hogy esetleg elpuskáznak, ellőnek valamit. Volt egyfajta túlzott eufória. (...) Miklósban valamiféle ilyen aggodalom munkálkodott, hogy nehogy a fürdővízzel, a demokratizmus fürdővizével együtt a magyarság is - mint különösen megszületett gyermek - kirepüljön az ablakon. (...) Láttam, hogy Miklósnál ez volt az egyik ilyen mozzanat, hogy ő most nincs benne a kezdet kezdetén a dolgok sűrűjében, nem lehet befolyása a dolgok menetére. A másik pedig, a szétválás igazán ott indult meg, amikor őt falhoz állították. Lényegében becsapták azzal, hogy felrendelték a kormányalakítási tárgyalásokra Prágába, méghozzá azzal a tudott céllal, hogy lesz nemzetiségi tárcanélküli miniszteri posztja az új demokratikus csehszlovák kormánynak, és hogy ennek a várományosa Duray Miklós vagy valamelyik más magyar. Aztán, és ezt tőle is tudom, de mások is elmondták, ott áltatták őt, még a teremből is kiküldték, hogy fáradjon ki, mert ők ott tárgyaltak erről a dologról, majd azt mondták neki, hogy köszönjük, hogy idefáradt, a viszontlátásra, nincs magára szükség. Tehát Miklósban szerintem akkor, ott fordult igazán meg a borjú, és akkor ő ezt nyilván jogosan is egy személyes sérelemnek érezte. Azok után, amit ő átélt, nyilván úgy értelmezhette, hogy ez egyenes folytatása lesz annak, ami eddig volt, a magyarság mellőzése. És gondolom, azt várta, hogy ezeknek a tényeknek, ezeknek az apró jeleknek a hatására a magyarság kivonul abból a folyamatból, ami ott akkor megindult. S mivel az FMK úgy döntött, hogy mindezzel együtt is ott marad, és kormánypárt lesz, és tagja marad a kormánynak, ezt a Miklós úgy értékelte, hogy az FMK árulást követett el a magyarság ellen, a magyar ügyek ellen, és fontosabb számára Csehszlovákia. Bizonyos szempontból köztem és Miklós között itt romlott meg a viszony, nekem kormányhivatalnokként minden magyar pártot kellett támogatnom, nem dönthettem el, hogy ki a jó magyar vagy a rossz magyar, döntsék el azt a demokratikus választásokon a szavazások. Döntse el a szlovákiai magyarság. A magyar kormánynak az egyetlen feladata az, hogy akceptálja a legitimként létrejött szerveződéseket, és támogassa azokat. Miklós ezt nagyon rosszallta, és emiatt a viszony közte és köztem nagyon megromlott. Ez nagy keserűséget okozott. Miklós képes volt egy pillanat alatt félretenni minden olyan korábbi közös dolgot, ami számomra korábban elég nagy kockázatot jelentett, nyilván ez nem mérhető ahhoz, amit Miklós vállalt, de én is bármelyik pillanatban kirepülhettem volna az egyetemről, és bármi megtörténhetett volna velem. Én mindegyiket vállaltam, és nagyon-nagyon rosszul esett az, hogy ő ezt egy ilyen fajta politikai pragmatizmus szemléletével egy pillanat alatt képes átlépni, és úgy dönteni, ahogy azt a pillanatnyi politikai érdekei megkövetelték. Ez azt is jelentette, hogy az én pozícióm a Fiatáron Túli Magyarok hivatalában teljesen ellehetetlenült, mert Duray Miklós - a múltjánál fogva - a ma-